Aktuális

Fia talált rá a jégszörfös holttestére

Bors

Létrehozva: 2015.01.06.

A Balaton jeges hullámsírjában lelte halálát a 62 éves örvényesi K. Levente. A 171 fős Veszprém megyei település teljes lakosságát megrázta a tragédia híre.

– Vasárnap délután ment ki a vízre egyedül, 4-kor kezdték el keresni, miután valakinek feltűnt, hogy a nyáron az általa üzemeltetett strandvízibicikli-kölcsönző nyitva van, de ő nem volt ott – mondta el Huszár Zoltán polgármester a Borsnak. A falu első embere úgy tudja: este 5–6 körül találták meg a Balaton partjától 200 méterre. K. Levente élettelen testére a fia bukkant rá. Az örvényesi nyugdíjas minden szabad­idejét a tónál töltötte. Nyáron a kölcsönző mellett szörföt oktatott, télen pedig előszeretettel hódolt a jégszörfölésnek is. Valószínűleg eközben lelte halálát.

– A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatához (VMSZ) este negyed 7 után érkezett a riasztás a rendőrségtől, mely szerint egy férfit keresnek, aki Örvényesen a szabad strand közelében jégszörfözött, majd eltűnt – tájékoztatta a Borsot Tar Mihály, a VMSZ szóvivője. – Időközben kiderült: a 62 éves férfi a mindössze 4–5 centi vastagságú, ráadásul rendkívül kiszámíthatatlanul megfagyott jégen jégszörfözött – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy végül egy felfújható mentőplatform használatával érték el a holttestet, amit aztán a parton átadtak a hatóságoknak.

A Bors információi szerint K. Leventénél nem volt olyan kampó, amivel a jégbe kapaszkodva esélye lett volna a túlélésre. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a halálesetet. Az örvényesiek tapasztalt szörfösnek ismerték a férfit.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429016
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137580_auto_resized.jpg
ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429016
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138596_auto_resized.jpg
travelo.hu

Elindultak a kalauz nélkül közlekedő vonatok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni