Celeb

Pataki Zita: A családalapítás éve jöhet – interjú

Szükösdi Judit

Létrehozva: 2015.01.01.

Télen együtt él a természettel Pataki Zita. A népszerű meteorológiai hírszerkesztő-műsorvezető inkább bevackol a most épült, gyönyörű otthonukba, és azt sem bánja, ha ilyenkor felszalad rá egy-két kiló. A tavaszi ébredéssel majd jöhet az edzőterem, és az új évben a tervek, álmok is valóra válhatnak.

Teljessé tennék az új otthont

- Milyen tervekkel készül az új évre?
- Szeretnénk családot alapítani a férjemmel, ez terv, vágy és álom is egyben. Életem legnagyobb csodája és értelme lenne egy kisbaba érkezése, teljessé válna vele minden az új otthonunkban. Ezzel a tervvel össze sem hasonlítható a többi, mint például a házunk otthonosabbá tétele, tavasztól a kertben dolgozni, alkotni. A munkám mellett pedig szeretnék úgy kiállni a nagyközönség elé, hogy önértékelési, önbecsülési tréningeket tartok. Eddig is oktattam felnőtteket, de céges kereteken belül, most nyitnék egy szélesebb körre.

- Nagyon sok emberre ráférne az önbecsülés erősítése.
- Naponta vonatozom az otthonom és a munkahelyem között, nem határolódom el az emberektől, beszélgetek velük, látom a nehézségeiket. De sok ismert embernek is problémája van az önbecsüléssel. Lehet tanulni az erősítését, ez nem egy állandó állapot, sok mindentől függ. Azt is megfigyeltem, az időjárás mennyire hat az emberek hangulatára. Amint kisüt a nap, mosolygósabbak, de ha tíz napig folyamatosan süt, akkor megszokják, már nem vidítja fel őket úgy, és visszatérnek a korábbi állapotukhoz.

- Önre is hat az időjárás-változás?
- Igen, de a kedvünk nagyon függ a hormonoktól is. Ha valakinek folyamatosan szomorkás a hangulata, érdemes elmennie egy hormonvizsgálatra. Nálam kiderült, hogy magas a szerotoninszintem, ez egy áldás, mert ez a boldogságérzetért felelős hormon. Genetikailag meghatározott, hogy alapvetően jókedvű vagyok, a derűsebb oldaláról közelítek meg mindent. Ha a férjemet megkérdeznék, mit szeret bennem a leginkább, biztosan ezt a tulajdonságomat emelné ki.

Modern konyha – mosogatógéppel

- Nemrég fejezték be a házuk építését, több mindent saját kezűleg alakítottak ki. Elégedett az eredménnyel?
- November végén költözhettünk be a házba, ami a lakberendezést illeti, sok mindent mi végeztünk. Lelakkoztam például a lépcsőt és a hajópadlót is. Annak ellenére, hogy a férjem az IT-világában dolgozik, régi álma, hogy „asztaloskodjon” egy kicsit. Először az életben kiélhette ezt a vágyát, és nem is akárhogyan. Nagyon büszke vagyok rá: ágykeretet, fürdőszobai szekrényt készített, a kaput is ő csinálta meg, most raktuk a helyére. Jó nézni, hogy mennyire ügyes.

- Milyen lett az otthon képe?
- Egy erdélyi gerendaházat építettünk, ahol a belső térben is meghatározó elem a fa. Ettől igazán melegség, otthonosság árad mindenhol. A színvilág is természetes, meleg színeket használtunk, még a konyhát szeretném provence-i fehérre festeni. Az év elejére pedig a tervezett gyerekszobából kipakolok mindent, ami nem oda való - mert be kell vallani, a költözésnél könnyű volt ott felhalmozni a dobozokat.

- A konyha teljes kihasználtsággal működik majd?
- Attilának, a férjemnek ritkán van dolga a konyhában, ilyen téren leosztottuk a szerepeket. Minden konyhai gép vadonatúj, nagyon élvezem, hogy van mosogatógép is, negyven éves koromig vártam rá, most maximálisan kihasználom. Alapjában egyszerű ételeket főzök, figyelünk az egészséges étkezésre, legtöbbször a csirkemell az alap, ezt szeretem többféle módon elkészíteni. A rizst is gyakran megbolondítom: spenótot keverek hozzá, vagy indiai fűszerezést kap.

Türelemmel vár a babára

- Testileg, lelkileg készül a babavárásra?
- Természetesen. Harmincöt éves korom óta készülök rá, ez az a vonal, ami felett nagyon figyelnek a nőgyógyászok is. Nemcsak a kötelező szűréseket tartják szem előtt, minden más fontos vizsgálatot is. Megnyugtatnak, hogy minden rendben van, nincs semmi gond. De egyébként sem voltam soha borúlátó ezen a téren. Van, akinek az egzisztencia megteremtésére, az anyagi biztonságra kell sokat várnia, nekünk a baba érkezésére. Elfogadtam ezt, nem sürgetem a folyamatot, és egyáltalán nem görcsölök rajta.

- A gyereknevelésre talán felkészíti egy kicsit kiskutyája, Titusz. Megszokta az új környezetét?
– Bent tartjuk a házban, ahol élvezi a nagy teret. Sajnos arról már nem tudjuk leszoktatni, hogy ne másszon fel a kanapéra... Gyakorlatilag az egész házat birtokolja, mindig az egy méteres körzetünkben szeret tartózkodni. De mindig megyünk vele sétálni is, mert nagy a mozgásigénye.

- Sportolásra jut ideje?
- A férjemmel elég sportosak vagyunk, nyáron többször bringáztunk a Velencei-tó körül, ahol nagyon jó kerékpárutat építettek. Edzőterembe is járunk, bár az utóbbi időben ez elmaradt, mert ház körüli munka sok mozgással járt, már abban elfáradtunk. A téllel pedig úgy vagyok, hogy ilyenkor együtt élek a természettel. Kevésbé szeretek mozogni, inkább bevackolok otthon és azt sem bánom, ha három-négy kiló felszalad, mert annak is megvan a funkciója. Február végén aztán „felébredek”, újra jöhet az edzőterem is.

- Egy korábbi interjúban beszéltük, hogy a hosszú távú előrejelzések ellen van. Most mégis megkérdezem, milyen lesz az idei tél?
- Az igazi tél mindig január, február első felére várható. December inkább a ráhangolódás hónapja, a fehér karácsonyra is mindig nagyon csekély, csupán húsz százalék az esély. Valóban nem jó hosszú távú előrejelzéseket tenni, nem éri meg. Még egy hétvégi előrejelzésnél is felelősséggel teszek kijelentéseket arról, hogy milyen idő várható. Mert a földműveléssel foglalkozó embereknek, az építéseken dolgozóknak nagyon sokat számít, hogy mire készülhetnek, és a turizmus szempontjából is fontos.

- Mi a kedvenc évszaka?
- Nincs ilyen. Imádom a változatosságot, azt, hogy háromhavonta megújul minden. Soha nem szeretném, hogy csak nyár legyen. Mert gondoljunk csak bele: mennyire jó érzés, amikor a hideg téli hónapok után végre kisüt a nap…


A további tartalomból
Életmód:7 tanács a betartható újévi fogadalomhoz
Sztárkonyha: Főtt tojással lázadt Joshi
Szerelem: Ez a társkeresők legnagyobb problémája
Sztárvilág: Szépség a horror árnyékában
Pszichológia: Gyógyító álmok
Szépség: 9 arcápolási hiba
Párkapcsolat: Pénzügyi szabadság és inspiráció
Intim zóna: Kérdések és válaszok a szexualitásról - tabuk nélkül

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt