Test és lélek

Éves horoszkóp: új irányt vesz életünk 2015-ben

Bors

Létrehozva: 2014.12.29.

Számtalan kérdés foglalkoztat, amire tudni szeretnénk a választ. Demeter Mónika éves horoszkópja segít eligazodni, mi vár ránk a következő esztendőben.

KOS

A jövő év összességében mind társadalmilag, mind anyagilag sikeresebb lehet. Többször érezheti úgy, hogy a szerencse a szárnyai alá vette. Sok újdonság érkezhet az életébe, úgymint munka, szerelem, új körülmények és barátok, sőt lesz, akinek tanulmányok is. Ha egy nagyobb jogvitában érintett, ön áll nyerésre. A siker érdekében teljes erőbedobással tegyen meg mindent! Személyes vágyai is teljesülhetnek. Persze ezzel együtt riválisai száma is növekszik. Kreativitását munkájában nagyszerűen kamatoztatja majd. Egészségi kilátásai is jók, így, aki valamilyen kórképben szenved, jól regenerálódhat, és teljes felépülésben reménykedhet.

BIKA

A következő évben időről időre jóakarók támogatását élvezheti majd. Többnyire stabilitást és biztonságot hoz 2015. Sikerek várhatók a személyes életben. Új ötletek és új kapcsolatok is megjelenhetnek. A tavaszi hónapok eseményei lavinát indíthatnak minden újra, ami sok jóval kecsegtet! A hivatásban új kihívások várják. Az év folyamán megkísérthetik kockázatos üzletekkel, amiket viszont kerülni kell! Sokan új irányt kívánnak majd adni életüknek, gondosan megtervezett lépésekben. Ehhez viszont minden alkalmat célszerű megragadni! Ingatlanügyei is kedvezően alakulhatnak. Ami pedig felesleges az életében, azt végre módjában áll felszámolni.

IKREK

Az éve két egyenlő részre osztható: az első fele kissé viharos, eseménytelibb, a második már némileg nyugodtabb. Mind szellemi, mind fizikai értelemben véve siker várja, így az akadályokat remekül veszi majd. Egy nagyobb külföldi utazás is szóba jöhet, akár hosszabb ott-tartózkodással. Aki egy autóról álmodozik, megvalósulhat vágya. Jelentősen javulhatnak kapcsolatai a társadalmi körökben és a családdal egyaránt. Ám néha kiszámíthatatlannak érezheti a gyorsan jövő eseményeket, de rugalmasságával mindez orvosolható, bár néha hangulati változékonyságot okozhat. Új pert kezdeményezni nem ajánlatos, viszont a meglévő sikeres lehet.

RÁK

Őszintének kell lennie magával és számvetést készítenie, hogy megtesz-e mindent életminőségének javulásáért! Ha igen a válasza, képes lesz kitörni azokból a külső hatásokból, amik évek óta fogva tartják. Az ez irányban tett erőfeszítései megtérülnek. Ez az élet bármely területére érvényes lehet. Tervei megvalósulhatnak, pénzügyi stabilitása karriere megszilárdulásától várható, és ha feljebb szeretne kerülni, szakmai tudásával ezt módjában áll bizonyítani amellett, hogy családja nem szenved majd mellőzést. Minden lehetőséget, ami az útjába kerül, ragadja meg! Egy szép utazásra is alkalma nyílhat. Néhányan új tanulmányokba kezdenek.

ORORSZLÁN

Egy szerencsés évnek nézhet elébe. Dönthet úgy, hogy megváltoztatja az életét, egyszer és mindenkorra, ami után azt érezheti, hogy újjászületett. Sőt elképzelhető, hogy külsejét is megújítja, és egy új stílust vesz fel. Terveit nagy eséllyel valóra is váltja, és élvezheti az új helyzetet. Kész lesz harcot vívni céljai megvalósításáért. Sőt még a sors is besegít, egy-egy váratlan helyzettel. Azok az élethelyzetek is megoldódónak, amelyek már hosszú ideje húzódnak. Embertársai körében nagy népszerűséget könyvelhet majd el, és a társasági élet is mindennapos lehet. Egy jól fizető, izgalmas munka is kilátásban van a váltani szándékozóknak.

SZŰZ

Az életében történő változásokat lehet, hogy először aggodalom kíséri, mivel nem kedveli a bizonytalant. E tekintetben az első félév nyugalmasabbnak ígérkezik a másodiknál, így érdemes az elsőt energiagyűjtésre és felkészülésre fordítani. Ebben az évben kinyílhat, és jobban vágyik majd a társaságra. Segítőkészsége kiemelkedő, de legyen óvatos a tavasz folyamán, ha valakinek a támaszára siet, bármilyen jellegű legyen is az! Augusztus elejétől érezheti majd, hogy ereje teljében lesz, és itt egy szerencsés irány kezdődhet, így megmutathatja, mire képes, például egy szakmai irányváltással. A nyár második felében egy nagyobb utazás adódhat.

MÉRLEG

Sokan úgy érezhetik, hogy a siker melléjük szegődik a következő évben. Pozitív változások várhatók. Sok mindent más megvilágításban fog látni, és a fontossági sorrendek is felcserélődhetnek. Társadalmi köre is jelentősen növekedhet, új barátságok formájában, amellett hogy néhányuktól végleg megválik. Már az év eleje is aktív időszakot jelöl. Jövedelemnövekedés, egy saját vállalkozás mind-mind belefér. A spontaneitás és a jó szerencse is kedves kísérője lehet. Néhányan még lakhelyet is váltanak. Kedvező időszak ez a közlekedési eszközök adásvételére is. Ám valamelyik családtagjánál azt érezheti, hogy nem támogatja önt céljai elérésében.

SKORPIÓ

A jövő évben egy fontos, de lehet, hogy nehéz döntést is meg kell majd hoznia, ami alapjaiban változtathatja meg eddigi életét. Viszont egy győzelmes menetként zárhatja majd az évet. Az első félévben jelentősen nőhet a népszerűsége. Ez visszatükröződik az élete számos területén, úgymint munkahely vagy vállalkozás, üzleti kapcsolatok, de még a baráti kapcsolatokban is. Jól tud majd összpontosítani szakmai fejlődésére, viszont ezt lépésről lépésre ügyesen kiszámítva teszi. Egy feljebb lépés is lehetséges. Ha valamilyen jogi vagy peres ügye lenne, az sikerrel zárulhat. Regenerálódóképességének köszönhetően minden betegséget legyőz.

NYILAS

Sok meglepetésben és kikapcsolódásban lehet része. Viszont az ilyen események lehet, hogy néha eltérők ahhoz képest, amit vár. Képes lesz motiválni és magával ragadni az embereket. Az első negyedévben némileg cserbenhagyhatja optimizmusa, de szerencsére hamar visszatér az életkedve. Lehet, hogy több nyugalmat és pihenést szeretne, ám sorban jönnek a megoldandó kihívások, amiket jól vesz. Néha a kemény munka, néha a vakszerencse lesz, ami előbbre segíti céljai elérésében. Mindenért felelősséget kell vállalnia, ez sikerének kulcsa. Fontos a határidőkhöz való ragaszkodás is! Összességében képes lesz megbirkózni minden helyzettel!

BAK

Tervei megvalósításában ne engedje, hogy akadályozzák! Érdemes szakmájára fókuszálnia, esetleg egy új rést keresni a munkaerőpiacon, még ha ehhez egy átképzés is szükséges. Bátran kell kezelni a karrierrel kapcsolatos kérdéseket, hogy értékeljék és elismerjék tehetségét! Az év folyamán váratlan lehetőségek adódhatnak, és nemcsak a hivatás területén. Az eddigiekhez mérve jóval rugalmasabb lehet. Ha belekezd egy új hobbiba, az színt vihet a hétköznapok rutinjába. A nyár folyamán úgy érezheti, hogy ügyei megtorpannak, de ez csak átmeneti állapot, mert visszatér a lendület. Aki pedig megtalálja a másik felét, igazi boldogságban lehet része.

VÍZÖNTŐ

Eseménydús év várja, és aki szeretné, esélyt kap, hogy megváltoztassa az életét. Ne féljen meglépni! Növekedés várható sok területen. A ko­rábbi befektetett energiája kifizetődőnek bizonyul, ami egzisztenciális biztonságot jelent. Viszont tanácsos távol ma­radni minden kétes spekulációtól, mindig győződjön meg a jogszerűségről! Egyik hivatalos ügye is megoldódhat, lehet, hogy épp a hitel. Az év folyamán az önelemzés segíthet belső békéje megtalálásához. Tehetségének elismerésére is számíthat abban, amiben kiemelkedő, és jóindulatú támogatók is egyengetik majd útját. A magára szánt szabadidejét pedig többnyire baráti körben töltheti el.

HALAK

Bármilyen legyen a hozzáállása a változásokhoz, sok közülük a kívánságától függetlenül történhet, de nem feltétlenül negatív irányba! Anyagi élete stabilizálódhat, legkésőbb a harmadik negyedévig bezárólag. Ne aggódjon az erőforrások hiánya miatt, mert mindig minden épp időben megérkezik, még ha az utolsó percben is. A siker valahogy most könnyebben jöhet. Érdemes azonban tartózkodni a kockázatos ügyletektől az élet minden területén! Újonnan szerzett támogatókkal is bővülhet ismeretségi köre. Ám hasznos lehet folyamatosan újragondolni terveit, és sikerének záloga, ha nem halogatja a cselekvést, és a kockázatok tudtában teszi mindezt! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy