Aktuális

100 millió forintért perel az elhunyt Zsolt családja

S. D.

Létrehozva: 2014.12.20.

Tovább harcol a bíróságon György Zsolt felesége. A férfi az azbeszt miatt halt meg. Nyolc másik per indult.

Újabb embert temettek el Zagyvaszántón, aki gyógyíthatatlan mellhártyadaganatban halt meg. György Zsolt 38 évet élt, december 8-án halt meg. Tizennégy éves koráig a közeli cementgyár mellett lakott.

A gyárban a cement előállításához azbesztet használtak, amit azóta betiltottak, ugyanis erősen mérgező. A gyárat bezárták és lebontották, a mérgező törmelék azonban ott maradt. Zsolt kártérítésért beperelte a tulajdonost, a magyar államot.

– Zsoltén kívül további nyolc ember ügyében járok el jelenleg. Van még egy ügy, ahol az érintett elhunyt – mondta dr. Igyártó Gyöngyi, a Zsoltot is képviselő ügyvéd a Borsnak, hozzátéve: a többi érintett ugyanolyan súlyos beteg, mint a nemrég elhunyt édesapa. Versenyt futnak az idővel.

Azonban a törvényszékek azt sem tudják eldönteni, hogy ki képviselje az államot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, vagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Még az sem tisztázott, hogy egyáltalán melyik bíróság az illetékes. 20–40 millió forintos kártérítésekért megy a harc, Zsolték esetében 100 millió forintért. Az ügyét a Fővárosi Törvényszék fogja tárgyalni. De arra már nincsen lehetőség, amit eredetileg szerettek volna.

– Fontos lett volna, hogy bíróság előtt mondja jegyzőkönyvbe, milyen szenvedéseket kell átélnie. Mivel Zsolt meghalt, az eljárás itt félbeszakad. A feleségének kell majd jogutódként bejelentkeznie, és ő lesz a felperes. De egyelőre még nagyon frissek a sebek – húzta alá az ügyvédnő. Zsolt a Borsnak több interjúban részletesen mesélt arról, hogyan éli mindennapjait, a bíróságon ezek a cikkek is bizonyítékok lehetnek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136243_auto_resized.jpg
origo.hu

Egy férfi szerint OJ Simpson ölette meg a feleségét - harminc évig várt a sztár halálára, hogy elmondhassa az igazságot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713399011
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135983_auto_resized.jpg
life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713399011
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713399011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713399011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713399011
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni