Aktuális

Két gyilkossággal vádolja Idát az angol főnemes

F. A.

Létrehozva: 2014.12.17.

Döbbenetes történetről számoltak be a brit lapok az elmúlt napokban: egy angol főnemes fia állítólag késsel fenyegette az utcán magyar barátnőjét.

A fotósként dolgozó, 33 éves P. Ida néhány éve költözött ki Nagy-Britanniába, és az interneten ismerkedett meg a 39 éves arisztokratával, James Lumley-Savile-lel, az angol felső tízezerhez tartozó Savile báró fiával és örökösével. A férfi a Google-nek is dolgozott korábban, óriási vagyona van. A párocska többször is randizott az ominózus este előtt, akkor is együtt mentek fel a férfi nyolcszázezer fontot (háromszázmillió forintot) érő nyugat-londoni lakásába.

Boroztak és drogoztak, aminek a vége az lett, hogy a férfi az utcán kergette a magyar szőkeséget. Egy taxis szúrta ki a párost, majd értesítette a rendőröket, akik le is tartóztatták az arisztokratát, majd nem sokkal később szabadon engedték.

A tárgyalást az isleworthi bíróságon tartották, ahol Lumley-Savile érdekes történettel állt elő. Szerinte ugyanis a drogmámorban Ida bevallotta neki, hogy két gyilkosság is szárad a lelkén. A magyar lány állítólag 14 évesen megmérgezte az unokatestvérét, majd később leszúrta a saját szerelmét is.

– Ott álltunk a konyhában, és csak arra gondoltam, hogy nem akarom látni többé ezt a nőt, ijesztő volt és zavarodott. Láttam, hogy ott vannak mögötte a kések, és nagyon rossz érzésem támadt. Nem akartam a harmadik áldozata lenni – magyarázta James, aki ezután felkapta a késeket, és megpróbálta eltüntetni azokat a nő elől. Ida viszont felháborodott a gyanúsítgatáson, és elviharzott, miközben taxit hívott a lakáshoz.

Amikor a taxis, Qamar Walayat odaért a fulhami lakáshoz, akkor annyit látott, hogy a báró fia két késsel a kezében éppen kiabál az utcán a szőke lánnyal. Azonnal hívta a rendőröket. A bíróság meghallgatta a feleket, s végül úgy döntött, hogy nem bűnös a 39 éves főnemes. Még a drogozási vádak alól is felmentették. Arról nem érkezett hír, hogy Ida ellen indítanak-e eljárást az állítólagos gyilkosságok miatt, vagy a nő tesz-e feljelentést rágalmazás miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540618
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot