Aktuális

Börtönben várta a gyerekeket a Mikulás

Sütő Dániel

Létrehozva: 2014.12.16.

Sérült gyermekek látogatták meg
a váci börtön lakóit karácsony alkalmából. Az elítéltek zenés kiselőadással készültek, a gyerekek mézeskalácsot sütöttek.

A Váci Fegyház és Börtönben a karácsonyi nyüzsgésről szól ez az időszak. Az elítélteket immár hatodik éve látogatják meg a Simon Antal Különleges Gyermekotthon lakói az ünnepekkor.

A szellemi – és esetenként testi fogyatékossággal is – rendelkező kis látogatók örömködve és kíváncsian gyülekeznek a börtön bejáratánál. Egyikük odalép lapunk munkatársához, és a fémkereső kapun túlra mutatva azt mondja:

– Lépcső! Megyünk! Ajtó! – rikkant fel Zoli, aki ezután nehezen, de lelkesen kezdi hágni a lépcsőfokokat a börtön előadóterméig, ahol lecsücsül a színpad előtt elterülő szőnyegre társaival együtt. Zolit tekintélyesen taszajtja oldalba Cintia, a csöppnyi Down-szindrómás kislány, aki kissé nehezen kezelhető, de annál
tüneményesebb teremtés. A kislány elfoglalja helyét egy elítélt ölében, majd türelmesen várja, hogy elkezdődjön az előadás.

A Váci Fegyház és Börtön irodalomszakkörének tagjai időt s energiát nem sajnálva készültek a karácsonyi előadásra: a nehézfiúk most a Négyszögletű Kerek Erdő című gyermekregényből adnak elő egy részletet. A zsizsegő gyerekek azonnal elhallgatnak, szemük a színpadra szegeződik, szájukat eltátják. Együtt énekelnek és nevetnek a börtön lakóival, akik között van rabló, sikkasztó, de még gyilkos is. Számukra mindegy, hogy egy ember a múltban mit tett. Úgy fogadják el őket, ahogy vannak, és szeretetüket nem haboznak kimutatni.

– Szeretlek, Mikulás! – pattan fel az egyik gyermek, ahogy meglátja a nagy szakállú Télapónak beöltözött csibészt.

A Mikulás elfoglalja helyét, a kicsik ajándékokat kapnak, majd fordul a helyzet, és a gyerekek adják oda saját kezűleg készített mézeskalácsaikat az elítélteknek. Az ajándék mellé ölelés is jár. Egy kis kíváncsi gyermek zárásként megkérdezi a Mikulást:

– Ugye jövőre is eljössz?

– Igen! – mondja a gyerekeknek a Télapó, majd a többi elítélt felé kacsintva halkan hozzáteszi:

– Hacsak addig nem engednek ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713590411
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713590411
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713590411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713590411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól