Börtönben várta a gyerekeket a Mikulás

A Váci Fegyház és Börtönben a karácsonyi nyüzsgésről szól ez az időszak. Az elítélteket immár hatodik éve látogatják meg a Simon Antal Különleges Gyermekotthon lakói az ünnepekkor.

A szellemi – és esetenként testi fogyatékossággal is – rendelkező kis látogatók örömködve és kíváncsian gyülekeznek a börtön bejáratánál. Egyikük odalép lapunk munkatársához, és a fémkereső kapun túlra mutatva azt mondja:

– Lépcső! Megyünk! Ajtó! – rikkant fel Zoli, aki ezután nehezen, de lelkesen kezdi hágni a lépcsőfokokat a börtön előadóterméig, ahol lecsücsül a színpad előtt elterülő szőnyegre társaival együtt. Zolit tekintélyesen taszajtja oldalba Cintia, a csöppnyi Down-szindrómás kislány, aki kissé nehezen kezelhető, de annál
tüneményesebb teremtés. A kislány elfoglalja helyét egy elítélt ölében, majd türelmesen várja, hogy elkezdődjön az előadás.

A Váci Fegyház és Börtön irodalomszakkörének tagjai időt s energiát nem sajnálva készültek a karácsonyi előadásra: a nehézfiúk most a Négyszögletű Kerek Erdő című gyermekregényből adnak elő egy részletet. A zsizsegő gyerekek azonnal elhallgatnak, szemük a színpadra szegeződik, szájukat eltátják. Együtt énekelnek és nevetnek a börtön lakóival, akik között van rabló, sikkasztó, de még gyilkos is. Számukra mindegy, hogy egy ember a múltban mit tett. Úgy fogadják el őket, ahogy vannak, és szeretetüket nem haboznak kimutatni.

– Szeretlek, Mikulás! – pattan fel az egyik gyermek, ahogy meglátja a nagy szakállú Télapónak beöltözött csibészt.

A Mikulás elfoglalja helyét, a kicsik ajándékokat kapnak, majd fordul a helyzet, és a gyerekek adják oda saját kezűleg készített mézeskalácsaikat az elítélteknek. Az ajándék mellé ölelés is jár. Egy kis kíváncsi gyermek zárásként megkérdezi a Mikulást:

– Ugye jövőre is eljössz?

– Igen! – mondja a gyerekeknek a Télapó, majd a többi elítélt felé kacsintva halkan hozzáteszi:

– Hacsak addig nem engednek ki.