Kíváncsi, hogyan él egy egyedülálló nő? Mi a véleménye a férfiakról, a szingliségről? Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője őszintén osztja meg gondolatait.
Ahhoz, hogy regenerálódni tudjak, három dologra biztosan szükségem van. Alvásra, egyedüllétre és bambulásra.
Kezdem belátni, nekem talán még többre van szükségem ezekből, mint a nagy átlagnak. Ha nem hagynak bambulni, ha nincs időm naponta legalább egy órán át lyukat nézni a levegőbe, ha nem hagyják, hogy egyedül legyek, ha minden órában akar valaki, valamennyit, egy darabot belőlem, a figyelmem, a munkám, a szeretetem, a szavaim, a koncentrációmat, a tanácsomat, a véleményemet, megbolondulok!
A forgatási napok eszméletlen koncentrációt kívánnak. Folyamatosan 6–8 ember minden rezdülésére kell figyelni, kétóránként más-más helyszínen újra es újra flottul teljesíteni. Bevallom és szégyellem, van, hogy nem sikerül.
Az agyam már régen megoldotta ezt a problémát, évek óta mindennap végen töröl a winchester, gyakorlatilag senkire nem emlékszem, akivel 24 óránál régebben találkoztam. De hétvégére már minden képességem cserben hagy. Nem tudok figyelni, beszélgetni, nem tudok megértő lenni, pláne nem kedves, nem akarok ismerős emberek közé menni, nem tudok adni. Nincs. Kész. Elfogyott. Nem megy. Bambulni akarok. A bambulás transzállapot. Feltölt, regenerál, kisimít. Ha pedig nyugodt vagyok, akkor boldog is.
A Cambridge-i egyetemen már kutatási eredményekkel is alátámasztották azt, hogy mikor magunk elé meredünk, addig nem aktív agyi területek is bekapcsolódnak a látszólagos nagy semmittevésbe, elmélyíti a megtanultakat és ekkor dolgozzuk fel mindazt, ami addig történt velünk, értékeljük, helyre tesszük, továbblépünk.
Engem az emberek ebben egyáltalán nem zavarnak. Mozgó, duruzsoló biodíszlet ilyenkor nekem a világ, tényleg nem több. A legzsúfoltabb plázában egy padon, egy teli étteremben egy hatalmas kupac zöldséggel magam előtt, egy boltban kotorászva a bio aszalványok között... senki és semmi nem zavar. Én akkor egyedül vagyok, lelazulva, nem reagálok, csak ködösen meredek magam elé. Itt szeretnék elnézést kérni minden ismerőstől, akinek eddig, ebben az állapotomban elfelejtem köszönni, akiknek a jövőben nem fogok, és a türelmes ismeretlenektől, akiket meg percekig bámulok megbabonázva, amit mire észreveszek, addigra az illető már az összes dolgot felmérte maga mögött, amit ekkora elragadtatással tudok figyelni, de láthatóan egyiket sem tartja elfogadhatónak.
Hogy ez hogy jutott eszembe? Éppen most kergettem egy családot a teljes kétségbe a kedvenc japán éttermemben. Csak felálltak és elmentek. Remélem, nem ezért. Azt hiszem, megint bámultam. A sushi hajójukat ... az órámra pillantva, nagyjából 40 perce.
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
