Aktuális

Ikerfiai siratják a lemészárolt magyar tanárnőt

H. Á., M. R., I. Á.

Létrehozva: 2014.12.05.

Erdélyben született magyar nőt öltek meg brutálisan Abu-Dzabiban. A 47 éves Ibolyával hat késszúrással végzett egy őrült dzsihadista nő.

Ikerpár gyászolja a 47 éves Ibolyát, akivel egy abu-dzabi bevásárlóközpont mellékhelyiségében végzett terrorista támadója. A Romániában született magyar nő amerikai állampolgárként tartózkodott az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, ahol egy óvodában tanított angolt.

Hogy miért kellett meghalnia a kétgyermekes nőnek, azt még pontosan nem lehet tudni. Tény, hogy egy hónappal ezelőtt ki­adott az amerikai követség egy közleményt, amely arra figyelmeztette a nyugati országokból érkező pedagógusokat, hogy dzsihadisták célpontjává válhatnak.

Ezt támasztja alá az is, hogy a rendőrség egy – a biztonsági kamerák felvételén is látható – burkát viselő személyt gyanúsított meg. Az NBC News úgy tudja, a hatóság letartóztatott a brutális gyilkossággal kapcsolatban egy nőt, aki közismerten Nyugat-gyűlölő, korábban bombát akart elhelyezni egy amerikai orvos háza előtt.

A hatóságok szerint nem ki­zárt, hogy a tanárnőt már korábban kinézte magának a gyilkosa, hiszen az ipari kamerás felvételek szerint másfél órát várt Ibolyára a „fekete özvegy”. A mellékhelyiségben egy szemtanú hallotta, amint két nő vitatkozik, de csak arra kapta fel a fejét, amikor azt hallotta: „Ülj le vagy megöllek!”. Ibolya exférje, a 48 éves Paul Ryan nem tartózkodott az or­szág­ban a gyilkosság idején.

Ibolya a jobb élet reményében hagyta el Erdélyt. Budapesten végzett a gyógypedagógiai főiskolán, majd az Egyesült Államokban élt. Később újra Ma­gyar­or­szá­gon dolgozott, majd Bécsben kapott munkát. Az osztrák fővárosban gyógypedagógusként talált állást, aztán jött Abu-Dzabi.

A végállomás...

„Szúrjatok le valakit!”

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint megváltoztak a dzsihádista terroristák (akik szent háborút folytatnak a Nyugat ellen) támadási szokásai. – Már nem az ikertornyokat akarják ledönteni. Az Iszlám Állam egyik vezetője videóüzenetében azt tanácsolja híveinek, vegyenek egy kést és szúrjanak, vagy fejezzenek le valakit. Immár senki sincs biztonságban!

A terrorizmus magyar áldozatai

l 2012. januárjában a Szegedi Tudományegyetem két munkatársát Fábián Tamást és Szabad Gábor ölték meg Etiópiában.
l 1988. decemberében a Pan Am 103-as járatát robbantották fel a skóciai Lockerbie felett. A 270 áldozatból négyen magyarok voltak
l 1985. decemberében a bécsi repülőtéren palesztin terroristák kézigránátokkal és gépfegyverekkel támadtak izraeliekre, akikkel magyar művészek is utaztak. A támadás miatt Szegedi Molnár Géza élete végéig lebénult.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét