Híradósként ismerhette meg az ország, ma már főzős műsorairól, könyveiről és újságjairól beszélnek. Vállalkozásaival a Blikk szerint tavaly 255 millió forintot keresett.
Kevesen lehetnek, akik egy ilyen meredeken felívelő karriert egyik pillanatról a másikra feladnának. Stahl Judit viszont erre készül.
A volt tévés az Alexandra Pódiumon Veiszer Alindával beszélgetett könyvekről és más dolgokról, ami-
kor elmesélte: annak idején, amikor főzős műsort szeretett volna, a csatorna választás elé állította: vagy a híradó vagy a főzés, mert a két imidzs nem egyeztethető össze. Stahl, aki akkor már rendszeresen járt ki New Yorkba különböző tanfolyamokra, bár tele volt kétségekkel, egy pillanatig sem hezitált, hogy melyiket válassza.
– Még a riportok közben is, amikor nem minket mutatott a kamera, recepteket osztottam meg Pálffy Istvánnal – magyarázta a tévés, aki azt is elárulta a közönségnek, hogy tizenkét éve maga finanszírozza a Stahl konyhája című műsor elkészülését.
A tévés később arról is beszélt, hogy bár Bárdos András pár éve hívta, ma már semmiképp sem térne vissza a hírműsorba, ugyanis az ott töltött öt év alatt megunta a híradózást.
– A felkonferálás, olvasás súgógépről nem kihívás számomra – folytatta Stahl, akaratlanul lesajnálva most is ezzel foglalkozó híradós kollégáit.
Végül amikor Veiszer Alinda arról faggatta, hogy mik a tervei az elkövetkező öt évre, Stahl még meglepőbb választ adott: a jelek szerint újabb nagy váltásra készül a kilencéves kislánya érdekében.
– Szeretnék minél többet Hannával lenni, visszavenni a munkából.
Amikor az előadás után megkérdeztük, hogy visszavonulásán gondolkodik-e, Stahl csak annyit mondott, erről januárban nyilatkozna bővebben.
Igazi cégbirodalmat épített
Stahl, bármennyire is nehezen hozta meg a döntést, csak profitált abból, hogy otthagyta a híradózást. Főzőműsora a hét minden napján látható, újságját azonnal elkapkodják a standokról. Szakácskönyveinek száma húsznál is több, amit saját kiadója ad ki. Nemrég webshopot is nyitott, amiben szinte minden megtalálható, ami a sütés-főzéshez kell, de még speciális vetőmagok, élelmiszerek és divatos táskák is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.