Celeb

Hajdú Péter tartotta a gyertyát Gesztesinek

T. T.

Létrehozva: 2014.11.29.

Gesztesi Károlynak kicsit meggyűlt a baja a felolvasással a Végvári Tibor vesrseit bemutató estén. Szerencsére a TV2 műsorvezetője a színész segítségére sietett.

Fekete tűsarkak, elegáns öltönyök és csillogó flitterek sorakoztak a budapesti Hotel Intercontinental impozáns éttermében csütörtök este, ahol a vendégek sokasága Végvári Tibor versfelolvasó estjére érkezett – ám egy kicsit mást kapott a belépőjegyért.

Az eredetileg nyolcórás kezdésre hirdetett rendezvény közel egyórás késéssel indult, miután az utolsó celeb is „be­esett” az állófogadásra. Árpa Attila, Kárász Róbert, Hajas László, Tereh Öcsi, Szipál Márton és a két felolvasó színész, Baronits Gábor és Gesztesi Károly mind-mind az újságíróktól kordonnal elszeparált VIP-helyiségben gyülekezett, és majszolta az olívabogyót, melyet hazai borkülönlegességgel öblített le.

Majd színpadra lépett Danny Blue illuzionista, aki bemelegítőként néhány apró bűvésztrükkel szórakoztatta a türelmetlen közönséget. Őt követte Baronits Gábor, aki a Virtuózok kamarazenekar kíséretében egy nagy fehér lapról „elszavalta” Végvári verseit. Három költemény után Gesztesi Károlyt szólították a színpadra, ám a színész hirtelen köddé vált és csak hosszú, kínos percek után keveredett a színpadra.

„No, de, hol a fény?” – kérdezte Károly, mivel az esti félhomályban, szemüveg nélkül semmit nem látott a kezébe nyomott versekből. Bajba jutott kollégájának Hajdú Péter sietett a segítségére. A Frizbi házigazdája, aki a költő jó barátja is, az okostelefonjával gyújtott világot és míg a művész szavalt, szorgalmas világosítóként állt mellette a színpadon. „Végre mindenki a helyére került” – utalt Gesztesi. Az egyébként is bizarr felállást még az is bonyolította, hogy Gesztesi egy erotikától túlfűtött verset választott, mely katarzis helyett inkább egy kínos nevetőgörcsbe fulladt.

A telefon fénye rövidesen kigyúlt, és a nők elleni erőszak egyik hazai élharcosa, Halász Pálma lépett színpadra és ENSZ-szalagot nyújtott át többek között Gesztesinek, Végvári Tibornak és barátnőjének.
És, hogy mivel lehet kiérdemelni egy ENSZ-elismerést?

– Pálma évek óta harcol a családon belüli erőszak ellen, és ezzel a kis fehér szalaggal szimbolizáló fém kitűzővel mi is szeretnénk felelősséget vállalni ebben a harcban. Ezért kaptuk a kitüntetést – nyilatkozta lapunknak az est poétája, Végvári Tibor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról