Aktuális

Tanácsadók segítenek ismerkedni a gyerekes anyáknak

H. Á.

Létrehozva: 2014.11.27.

Egyre több gyerekes anyuka próbál új párt találni. Nekik nyújthat segítséget egy új társkereső iroda, ahol szakértôk segítik a randizást.

Edina közel a negyvenhez maradt magára két gyermekkel. – Ha egy férfi meghallja, hogy ők vannak, hanyatt-homlok menekül. Azt hiszik, attól, hogy van egy gyermekem, én más ember leszek. Pedig nem vagyok másmilyen. Sőt! Jobb ember lettem a gyerekemtől, és jobb nő is vagyok, mint előtte – mondja.

Lízingelt gyerek

László megerősíti Edina szavait. – Hetekig csak figyelgettem az egyik munkatársamat, Nórát. Végre randira hívtam. Rám nézett, és azt mondta, ha lesz új párja, akkor őt a kisfiával együtt kell majd elfogadnia. Hiába álmodoztam róla hosszú időn át, egy órával később árkon-bokron túl voltam – emlékszik vissza a harmincas informatikus, aki hajthatatlan e téren. Hitvallása szerint amíg tele az ország gyönyörű, egyedülálló lányokkal, nőkkel, addig minek kellene egy lízingelt gyerekkel együtt élnie?

Jobb tisztázni

– A tapasztalatok szerint az elvált szülők általában egy másik elvált szülővel tudják a legjobban újrakezdeni, hiszen ott közösek a problémák. Az biztos, hogy egy szülő már nemcsak magának keres új párt, de a gyerekének is új szülőt, ez megnehezíti a dolgot – vélekedik Szlobodnyik Csaba pszichológus, aki szerint a gyerekes anyukák akkor járnak el helyesen, ha rögtön az elején előállnak a farbával.

– Ha később emiatt hátrál ki valaki a kapcsolatból, akkor mindenki sérülhet. Persze ellenpélda is akad.

– Rita nem titkolta a gyerekeit, az első pár találkozásunkon mégsem kerültek szóba. Mikor aztán közölte, hogy két kisfiút nevel egyedül, addigra elkezdtünk kötődni egymáshoz – emlékszik vissza András a néhány évvel ezelőtt történtekre. Soha nem gondolta volna, hogy kétgyerekes anyában találja meg élete szerelmét.

Itt a segítség

A hasonló helyzetben lévôknek nyújthat segítséget egy új társkereső iroda. Dr. Szöőr Anna fejéből akkor pattant ki a gyermekes társkereső ötlete, amikor egyre több anyuka és apuka fordult hozzá tanácsért a válása után. Ilyenkor már nehéz az ismerkedés, de mégsem lehetetlen.

– A legnagyobb problémát az jelenti, hogy míg a szerelem tart, addig a másik gyereke is csodálatos, de miután elmúlik, már lusta, rossz, és nem tanul. Az ilyen problémák miatt mi nemcsak a párokat hozzuk össze, de a családokat is. Tanácsadóink segítik a folyamatot, hosszú ideig nyomon követjük őket – mondta a jogász és pszichológus végzettségű ötletgazda. 

Előny vagy hátrány a gyermek a randizásnál?

Olvasóinkat is megosztotta a kérdés: előny vagy hátrány-e, ha valaki gyerekkel keres párt? – Szerintem nem nagy a hátrány, a normális pasik szeretik a gyerekeket – írta egy női olvasónk, aki elismeri: egy pasi se szeretne egy folyton ideges, kedvetlen anyukával ismerkedni.

Krisztinának jó élményei vannak: „Én adtam a páromnak egy előre gyártott lányt. Az ő családja is elfogadta, és ezután még lett két közös gyerek is.” János ugyanakkor „önző férfi”. – Ha megismerkedem egy nővel, nem zavar, ha van gyereke és/vagy férje és/vagy szeretője, egészen addig, amíg nem akar komoly kapcsolatot! Sajna a gyermekes anyák többsége csupán szponzort keres magának és a gyereknek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144928_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött a riasztás, bedurvul az időjárás Magyarország felett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548709
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól