Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen. A rendőrök állampolgári bejelentést követően jelentek meg 2014. november 26-án a délutáni órákban egy százhalombattai családi házban a rendőrök két holttestet találtak.
– Az orvosszakértő megállapította, hogy az 57 éves nő és 65 éves férje bűncselekmény áldozata lett. A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben a rendőrök keresik Szigeti Krisztián (szül: Budapest, 1993. szeptember 23.) százhalombattai lakost.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a fotón látható férfi tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy hívja telefonon a 06-1-236-2883-as számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Elsőként a hvg.hu számolt be róla, hogy a Pest megyei Százhalombattán a rendőrök lezárták a Szent László utcát, és oda senkit nem engednek be. A környéken rengeteg a rendőrautó, az embereket pedig egyenruhások igazoltatják az utcán. A netes híroldalnak nyilatkozó forrás arról is beszámolt, hogy “a buszállomásra is beszóltak, hogy a buszok nem mehetnek el a téglagyárig”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.