Aktuális

1,1 milliárdért árulják a lakatlan kastélyt

H. Z.

Létrehozva: 2014.11.25.

Fegyveresek őriznek egy lakatlan csömöri kastélyt. A palota tulajdonosát kilenc éve egy vadászaton meglőtték, meghalt. Az ingatlant azóta is árulják.

Bócsi András vállalkozó a Loire-menti kastélyok mintájára építette meg a kilencvenes évek végén a csömöri várkastélyt. A milliárdos üzletember korábban még Kádár János sofőrje is volt. A tulajdonos tragikus vadászbalesete óta a család hiába próbál túladni rajta.

A modern, négyszintes, 2800 négyzetméteres épület egy 32,8 hektáros gyümölcsös területén, a kastélyhoz tartozó külön elkerített, 1,6 hektáros park közepén áll. A kastélyban 21 szoba található, szinte mindegyikhez külön fürdőszoba tartozik. Az egyedi étteremről és a reprezentatív vadászteremről már nem is beszélve. A birtok területén kis halastó található, és kisebb repülőgépek számára leszállópályát, sőt egy hangárt is építettek.

Mint Bors is beszámolt róla, 2005. október 12-én kora reggel, a Mátrában, egy vadászaton társa lőtte fejen Bócsit.

Mint megtudtuk, tavaly már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal árverésén kalapács alá került az örökösök által árult ingatlan, mivel a több tízmilliós illetéket nem tudták az elhunyt gyermekei kifizetni, de akkor 43 millió forintért sem kellett senkinek a kastély, nem is licitáltak rá. Ezért is érdekes, hogy most újra árulják, méghozzá 1,1 milliárd forintos irányáron. Ez csak úgy lehetséges, hogy az örökösök kifizették az adóhatóság felé a tartozásukat. Kerestük a NAV-ot is, de konkrét ügyről adótitok miatt nem nyilatkozhatnak.
Több műszaki szakértőt is megkerestünk. Egybehangzóan állították, hogy egy minden luxussal felszerelt 400–500 négyzetméteres ingatlannak a rezsije elérheti havonta az egymillió forintot. Az ingatlanszakértő szerint nem lesz egyszerű eladni egy ilyen palotát.

– Itthon igazából a 200–300 millió forint fölötti ingatlanok számítanak ma igazán luxusnak. Ilyen esetben a vevők – akik az összes eladás kevesebb mint egy százalékát teszik ki – már nem szeretnek kompromisszumokat kötni – mondja Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. Számukra az intim környezet, az elhelyezkedés mellett a magas fokú műszaki tartalom az elsődleges. – Már egy kétszázmillió forint fölötti ingatlan eladásához is több év kell, ez pedig különösen igaz egy ilyen egymilliárdos villára. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018419
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018419
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018419
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018419
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018419
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?