Sport

X-faktoros táncossal jár a Haladás focistája

Bors

Létrehozva: 2014.11.24.

A Haladás futballcsapat játékosa, Radó András 15 hónapja él boldog párkapcsolatban táncos barátnőjével, Gyurom Natáliával.

Egy baráti társaságban figyelt fel egymásra Radó András és az X-Faktorban, valamint az R-Go zenekarban is táncoló gida, Gyurom Natália. A fiatalok akkor ugyan még nem voltak szabadok, de a vonzalom olyan erősnek bizonyult, hogy hamarosan nem tudtak ellenállni érzéseiknek. Bár a távolság miatt keveset találkoznak, tizenöt hónapja töretlen a szerelmük.

– Mindketten pápaiak vagyunk, ott is találkoztunk először egy buliban. Nati azonnal megtetszett, de csak később alakult ki köztünk valami – mesélte a Borsnak a Haladás támadója, aki a futball miatt csak keveset tud találkozni barátnőjével, de elmondása szerint ez egyáltalán nem árt a kapcsolatuknak.

– Az X-Faktor és a Testnevelési Egyetem miatt Nati Budapesten él, én pedig a foci miatt Szombathelyen. Mindennap van edzésem, Natinak is próbái, így csak hétvégén tudunk találkozni. Akkor viszont minden percet együtt töltünk, és ha van rá mód, a színpadon is megnézem, persze ő is volt már velem meccsen – folytatta András, aki azt is elárulta: bár Nati gyönyörű, és a tehetségkutatóban számos sármos férfi veszi körül, már nem féltékeny rá.

– Az elején még nehezményeztem, hogy szexi ruhákban idegen férfiakhoz simul a színpadon, de hamar megértettem, ez a munkája, a tánc ezzel jár. Ma már inkább büszke vagyok rá, hogy egy ilyen nagyszabású műsorban vehet részt – mondta a focista, akinek barátnője mellett Nagy Ricsi és Tóth Andi a kedvence a versenyben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508810
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508810
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget