Aktuális

Szörnyű brutalitást élt túl az újszülött kisfiú

Bors

Létrehozva: 2014.11.24.

Csodával határos módon élete túl édesanyja kegyetlenségét egy ausztrál gyerek. Az asszony ahelyett, hogy egy kórháznál hagyta volna a nem kívánt csecsemőt, inkább a föld alá rejtette el, hogy végezzen vele.

A szakemberek is megdöbbentek, mikor éltben találták azt a pár napos újszülöttet, akit anyja egy csatornába dobott. A gyerek közel egy hetet töltött étlen-szomjan a föld alatt, mire megtalálták. Az orvosok szerint a kisfiú csupán kétnapos volt, mikor anyja egy forgalmas autópálya közelében, 3 méter mélyre ledobta a csatornába – írja a Mirror.

A gyerekre egy biciklista és lánya találtak rá, akik meghallották sírását. - Először azt hittük, hogy egy kiscica esett bajba, teljesen sokkot kaptunk, mikor megláttuk a picit – mondta az újságíróknak a férfi, aki rábukkant a kisfiúra és riasztotta a mentőket.

Az újszülöttet gyorsan kórházba szállították, állapota súlyos, ám stabil. A rendőrség hamar az anya nyomára bukkant, akit gyilkossági kísérlet vádjával őrizetbe vettek. A 30 éves asszony letartóztatásakor bevallotta tettét, ügyét pénteken kezdik tárgyalni.

A lapnak egy orvos azt mondta, nem ritka, hogy szülés után az anyák pár napig nem tudják szoptatni a gyereküket, mert nem indul el a tejük, erre pedig az emberi szervezet genetikailag fel van készülve, ez lehet az oka annak, hogy a gyerek túlélte a csatornában töltött napokat. Természetesen ehhez szükség volt arra is, hogy a kisfiú egészségesen jöjjön világra. A csecsemőt jelenleg az intenzív osztályon kezelik, ha kiengedik vélhetően a gyámhatósághoz kerül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült