Celeb

Márk miatt állt modellnek Szinetár Dóra

H. Z.

Létrehozva: 2014.11.24.

Hírességek, amatőr és profi modellek, valamint fogyatékossággal élők, közös divatbemutatóval támogatták Harza Márk gyógyulását szombat este Budapesten.

Először Dolhai Attila köszöntötte a születésnapján a tizenegy éves kisfiút, aki súlyos fejlődési rendellenességgel született, kerekesszékkel közlekedik, és alig néz ki öt évesnél többnek.

Édesapja külföldön dolgozik, hogy anyagilag jobb helyzetbe kerüljön a család, Márk pedig édesanyjával, aki már tíz gerincműtéten van túl, Pusztaszabolcson lakik. Márk megsegítésére jött létre a jótékonysági divatbemutató a Mozdulj! egyesület szervezésében, amin tíz neves divattervező kollekcióját mutatták be a résztvevők. A hírességek közül néhányat az esemény után a Borsnak sikerült megszólaltatni.

Müller Attila:
- Fontosnak tartottam, hogy itt legyek, hiszen tavaly is eljöttem. Most egy látás sérült kislánnyal vonultam fel. Ezek a párosítások azért csodálatosak, mert látszik, hogy ezzel egy életre szóló élményt szerezhetünk. Volt ruha próba és mozgás próba is, de ha ilyen kevés dologgal ilyen hatást érhetünk el, akkor itt a helyünk.

Karafiáth Orsolya:
- Ha azzal, hogy egy szép ruhában felvonulok, valamit tudok adni, akkor el kell jönnöm. Ismertem a ruhám tervezőjét, úgyhogy szívesen vettem részt az eseményen. Van kerekesszékes és látássérült ismerősöm is, de soha nem fogyatékosként gondolok rájuk, mert nem is azok.

Szinetár Dóra:
-  Amikor a felkérést érkezett, elküldték a kisfiú történetét. Aztán találkoztam is vele az RTL reggeli műsorában. Márk egy igazi jó fazon, egy jó humorú, gyönyörű tekintetű, nagyon helyes kis krapek. Tudtam, hogy kin segíthetek, volt egy szabad estém, tehát jöttem.

Molnár Andrea:
- Szinte a dzsungelből érkeztem. Nagyon szerettem volna már jótékonykodni. Hívtak már kerekesszékes táncpartnernek, de az időm nem engedte. Úgy gondoltam, ez egy jó alkalom, hogy elkezdjem. Az egész tánccsoportommal jöttem. Az egyik tanítványom édesanyja sclerosis multiplexes, ezért a tánciskolát úgy szereltük fel, hogy ő is fel tudjon jönni, a gyermekét megnézni.

Katus Attila:
- Két dolog fogalmazódik meg bennem ilyen alkalmakkor. Az egyik, hogy mekkora érték az egészség. A másik pedig, hogy a hátrányos helyzetűeknek segítséget, esélyt és segítő hozzáállást kell adni. Ők már a segítség szándékának is örülnek. Ilyenkor érzik a törődést és a szeretetet, amitől energiával töltődnek fel. Találkoznunk kell, hogy jobban megértsük egymást. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt