Celeb

Linda miatt nem kap munkát Görbe Nóra - interjú

Bors

Létrehozva: 2014.11.24.

Lassan tizenöt éve, hogy az új Linda-sorozat kedvéért kamerák elé állt, azóta hiába várja a lehetőségeket. Görbe Nóra azt mondja, ma már esélye sincs színésznőként.

Színművészetit végzett, sosem vágyott a színpadra?

Dehogynem. Ki is próbálhattam magam a pályám kezdetén. De a színpadi szerepek a Linda-sorozatban eltöltött hosszú és sikeres évek alatt szép lassan kikoptak az éle­temből. Pedig nagyon vágytam és vágyom rá a mai napig. Harminc év után azonban ki merem jelenteni, éppen Linda miatt szorultam ki a színházak világából. Pedig az elveimet is feladtam a cél érdekében. Tizenhét ügynökségen regisztráltattam magam. Megkaptam a sokezredik sorszámomat, leadtam a cipőméretemet, lefotóztak jobbról, balról, szemből. De semmi! Általában azt mondják: én Linda vagyok.

A népszerű kereskedelmi szappanoperák sem találták meg?

Szinésznői munkával még egyik csatorna sem keresett meg. Tudom, más jelenleg a világ, de abban az időben több mint hatmillióan nézték a sorozatot. Az elmúlt harminc évben pedig minden évben ismételi valamelyik csatorna. A férjem azt mondta, szerinte már ezért az egy szerepért megkaphatnám a Kossuth-díjat, mert ez példátlan a magyar sorozatok történetében. Generációk nőnek fel rajta, az én karakterem meg csak erősödik.

Lindaként, a rosszakat üldözve folyton verekedni láttuk. Nehéz elképzelni egy drámai darabban...

Lehet. De azt is kevesen tudják, hogy én színésznőként végeztem, és a szerep kedvéért tanultam meg tékvandózni. Ha ma keresnék Linda karakterét, feltehetően lemennének egy edzőterembe, és kiválasztanák a megfelelő lányt. Akinek persze a színi szakmához lesz kevés köze. Anno próbafelvételek voltak, két-három esélyes befutóval. Ma több száz, ezer karakterből keresik meg a legmegfelelőbbet, szinte csak ránézésre. Egyébként nagyon magamnak való ember vagyok, azt is nehezen viselem, ha az aurámba beleáll valaki. A verekedés távol áll tőlem.

Hogy telnek így a mindennapok, azért jut ennivalóra?

Olyanyira, hogy nem is eszünk. Fénnyel táplálkozunk. Természetesen háztartást vezetek, van egy személyi edzőm, a vizslám, akivel mindennap járunk sétálni.

A férjemmel gyakran járunk színházba és moziba is, művészfilmeket nézünk, tehát a szellemi érdeklődésem még él a szakma iránt. Pályakezdőként az volt az álmom, hogy sokféle szerepet játszhassak a színpadon. Körülbelül 1988-ra azonban csak Linda maradt. Ennek az örökségéből lett még néhány lemez, Linda-regény, és mesék. Ma már mindenkinek van életrajzi könyve, regénye, sőt, szakácskönyve is. Lindának épp ezért nem lesz!

A televíziókban azért hébehóba felbukkan...

Igen, az embert elhívják olykor beszélgetni, de ez általában semmilyen jövedelemmel nem jár. És akkor lehet mesélni főzésről és egyéb „szuper” dolgokról. Egyébként azóta is megkeresnek időnként, hogy a Lindából újabb részek, esetleg mozifilm lehessen. És én örömmel benne lennék, készen is állok rá. Aztán pályázunk itt is, ott is, és soha nem kapunk rá egy forintot sem.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt