Celeb

Korda György két hónapig pihen még

Bors

Létrehozva: 2014.11.24.

Nagyobb lehet a baj, mint Klárika állította. A sztárpárt az elkövetkező hetekben biztos nem látjuk már színpadon.

Korda György – túl a hetvenen – mindig úgy mozog a világot jelentő deszkákon, hogy azt a nála sokkal fiatalabb előadóművészek is megirigylik. Bár két évvel ezelőtti műtétje után orvosai pihenésre intették, feleségével, Balázs Klárival még egy tizenkilenc állomásos turnét végigbuliztak.

Nem csoda, hogy Korda György mostani rejtélyes betegsége és kórházi kezelése után is arra készül, koncertezni fog. De úgy tűnik, a művészek számára főszezonnak számító évvégi időszakot biztosan kihagyja a legendás házaspár. A Bors megtudta, a sztárpár koncertszerve­zőinek azt mondta, csak az év második hónapjára állnak készen a közönség szórakoztatására.

Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy decemberben és januárban Kordáék egyáltalán nem vállalnak fellépéseket, ami arra is utalhat, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig bárki gondolta, vagy ahogy Klárika remélte.

Az énekesnő ugyanis azt mondta pár nappal ezelőtt a Bors munkatársának, Gyuri bácsi csak kontrollra érkezett a kórházba, és a leletei jók. Ám rá egy napra egyik olvasónk látta, ahogy az intenzív osztályról a lift felé tolják a 75 éves művészt.

Szintén nem tudni, mi lesz a Sport1-en a pókerközvetítésekkel, amiken Klárika és Gyuri bácsi dolgozott. A közvetítést a múlt héten kellett volna felvenni, Korda erre sem tudott elmenni. A műsor a héten látható újra, de a csatorna sajtóosztályán egyelőre nem árulták el, hogy a felvételről futó műsort ki közvetíti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról