Test és lélek

Lakatos Levente: Aktus 1. rész

Lakatos Levente

Létrehozva: 2014.11.23.

Lakatos Levente aranykönyv-díjas szerző. Facebook-oldala: www.facebook.com/lakatoslevente

– Örülök, hogy végre rászántad magad, és elkísértél. Legalább húsz éve várok erre a pillanatra. Ezek szerint arra is van esély, hogy…

– Anya, kérlek, bele se kezdj! – nyögi Laura, esetlenül rángatva a derekán megtekeredett koktélruháját.

A nyomozó – egykor ügyvédként praktizáló – édesanyja folyton noszogatta lányát, járjon vele társasági eseményekre, hátha valamelyik fogadáson megismer­kedik egy szimpatikus, érett, ámde független férfival. Lehetőleg olyannal, aki valamely tudo­mányág elismert vagy legalább feltörekvő doktora, és – miután degeszre kereste magát mások nyomorán – feleségül veszi. Lau­ra rendre inkább túlórát vállalt, mint hogy anyja akaratossága alatt megtörve egy puccparádén szépelegjen. A kötelező illemtől émelyeg a gyomra, és – amint azt a példa is mutatja – bármennyire igyekszik, a kényes anyagból készült ruhákat sem tudja megfelelő kellemmel viselni.

– Örülnék, ha végre rendeződne… – Mariann levegővételnyi szünetet tart, majd miután segít lányának elsimítani a ruhája gyűrődéseit, a következőképpen fejezi be a gondolatot: – …a kócos életed.

Mély sóhajában Laura gorom­ba választ fogalmaz, ám belátja, veszekedéssel sót szórna a nyílt sebre. Amióta férje – és egyben Laura apja – közel egy éve tragikus hirtelenséggel elhunyt, a fekete kosztümöt viselő asszony arcára napról napra mélyülő ráncokat vájt a magány. Ötvenhat esztendősen társ nélkül marad­ni, és új jövőképet alkotni, több mint kétségbeejtő. A törődés női lelket gyógyító orvosság, ám ahelyett, hogy Mariann vásárolt volna magának egy ölebet, újra anyáskodni kezdett egyetlen gyer­meke fölött.

– Alig várom, hogy unokám szülessen! – jelenti ki az asszony, majd kacarászva hozzáteszi:

– Tudom, fontos a karriered, én felnevelem neked a gyereket.

Még csak az kellene! – feleli gondolatban a nyomozónő, és felteszi magának a kérdést: hol csesztem el? Butaság volt elhinnie, hogy nem véletlenül kényszerült édesanyjával azonos időben változtatni az életén, ami cirka másfél esztendeje, amolyan „összehordta a szél” módon, valóban összekócolódott. Miközben a kibogozhatatlanul kócos tincseket nyesegetve lezárni próbálta magánélete eddigi legsiralmasabb korszakát, kilépett a rendőrség fullasztó követelményrendszeréből, és függetlenségre törekedve saját vállalkozásba fogott: megalapította a Fényes Magánnyomozó Irodát.

Új életet kezdett.

Tettvágya az édesanyjára is átragadt, aki felajánlotta, a legfelsőbb körökig ágazó kapcsolatrendszerén keresztül megbízásokat szállít lányának, ennek fejében, jutalék helyett közösen eltöltött órákat kér.
Itt csesztem el! – ismeri be magának Laura. Míg anyja csak apró-cseprő ügyeket igyekezett kézben tartani, a nyomozónőnek hasznára is vált a segítség, hiszen a magánzói lét addig ismeretlen nehézségei felőrölték a figyelmét. Amikor azonban Ma­riann önkényesen megbízásokat kezdett vállalni a nevében, és az irodáját is átalakíttatta, Laurában megkondult a vészharang. Eladta áhított függetlenségét.

A nyomozónő most arra törekszik, hogy a rátelepedő Mariannt megkerülve kibővítse saját, különbejáratú ügyféllistáját. Ezért parádézik ma este az anyja elit ismerősének a Millennium Event Centerben tartott privát fogadásán, egy kényelmetlenül mélyen dekoltált ruhában.

(Folytatjuk)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp