Celeb

Harangozó Teri: Méltatlanul félreállítanak

Bors

Létrehozva: 2014.11.21.

Nemzedékeknek szerzett örömöt Harangozó Teri számtalan nagy slágere, amelyeket egy-egy koncerten még mostanában is hallhatunk tőle. A 71 éves művésznő bizakodóan tekint a jövőbe, noha nem érzi magát valami jól.

– Az egészségem valóban nincs rendben, de így is megőriztem a jókedvemet, vidámságot – mesélt mindennapjairól a Kiskegyednek. – Nagy fájdalmaim közepette is sokakban még én tartom a lelket. Sokan engem hívnak fel, ha lelki bánatuk van, ha kilátástalannak látják az életüket. Azt mondják, felvidítom őket. Voltak, akik súlyos depresszióba estek, öngyilkosok akartak lenni, de egy hosszas beszélgetéssel sikerült az életüket megmentenem.

Az énekesnő annak ellenére is törődik másokkal, hogy ő sincs jó passzban. – Keringési zavaraim vannak, pajzsmirigy-alulműködés, csontritkulás, és a térdem is rettenetesen fáj. Most alig birok lábra állni, de házhoz jár az orvosom, aki injekciókkal csökkenti a fájdalmamat. Bár erre én azt szoktam mondani: ha ebben a korban nem fájna semmim, már nem is élnék.  

Minden nap leküzdöm a fájdalmakat, és lélekben már készülök a Kovács Erzsi emlékestemre. A műsorra külön nem készülök, ilyenkor a színpadról lenézek a nézőtérre és az alapján döntöm el, hogy a repertoáromból mit adok elő. Taxival megyek a fellépésre, és persze felsegítenek a színpadra, de ott minden fájdalmam megszűnik. Ha minden nap kiállhatnék a közönség elé, akkor biztosan jobban viselném a fájdalmakat. Ezért is szomorú, hogy a szakmámból, idős korunkra sokunkat méltatlanul félreállítanak, pedig letettünk valamit az asztalra. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában