Celeb

Szerelem nélkül él Xantus Barbara

D. Á.

Létrehozva: 2014.11.20.

Xantus Barbara két évvel ezelőtt zárta le húsz évig tartó házasságát rendező párjával, Szurdi Miklóssal. A színésznő új életet kezdett, a szerelemben is voltak már próbálkozásai, de rá kellett jönnie, ez most nem az ő ideje.

Hogyan lehet válás után jóban maradni a volt férjünkkel?

Tudom, hogy ritkaságnak számít, ezért nagyon örülök neki, hogy a mi kapcsolatunk kifejezetten jó. Mindenki más tempóban dolgozza fel a múltat és a döntéseket, mégis szerencsések vagyunk, mert intelligensen, felnőtt emberek módjára kezelünk mindent. Mikit szeretem, tisztelem, a közös munkának pedig nem lett vége. Azóta is jól működünk csapatban. Szerintem nincs semmit titka a kapcsolatunknak, szeretjük egymást, és kész. Szentestézni is együtt fog a család.

Miből áll a közös munka?

A Pozsonyi Színműhely nevet viselő művészeti napközit visszük. Most legalább kihasználhatom a tanári diplomámat. Tanulunk, filmeket nézünk, színházba megyünk.

A gyerekeiben is megvan a színészi hajlam?

Balázs színész szeretne lenni, Panninak pedig nagyon jó tolla van. Sok minden érdekli őket, nem akarom befolyásolni a döntéseiket. A gyerekeimmel a kamaszkor nem könnyű, de megéri a bíbelődés, klassz emberek lesznek!

Egyedülálló, kétgyermekes anyaként hogyan ossza be az idejét?

Nem egyszerű, nagyon nem. Az a típusú ember vagyok, aki úgy gondolja, mindig be tud vállalni még valamit. Szeretek dolgozni. Soha nem vettem észre, hogy túlvállaltam magam. Most már tudatosan kell figyelnem arra, hogy szelektáljak, mert szeptemberben már az élet is figyelmeztetett. Súlyos hangszálgyulladásom lett. Két hétre ki kellett vonnom magam a forgalomból. Majd beledöglöttem a semmittevésbe! A színésznapközi mellett sokat énekelek a zenekarommal, három darabban játszom, és nemrég szereztem egy producerdiplomát.

Ennyi minden mellett, hogyan jut ideje magára és a szerelemre?

A gyerekeimre mindig van, ők a legfontosabbak. Magamra most nemigen tudok figyelni, ennek ellenére belső béke és harmónia uralkodik a lelkemben. Most nem én vagyok a középpontban, ez egy ilyen időszak. Volt egy gyenge próbálkozásom, ami a szerelmet illeti, de nem voltunk egymáshoz valók, ezért úgy döntöttem, legyen vége. Nincs hiányérzetem, aminek jönnie kell, az előbb-utóbb úgyis jön.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579613
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145718_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában