Celeb

Zana József: Nem láthatom az unokámat

Brunner Mónika

Létrehozva: 2014.11.18.

Zana József életé­nek nagy fájdalma, hogy miután nincs jóban a menyével, Mónikával, egyre kevesebbet találkozhat az unokájával. Jó hír viszont, hogy újra beindulhat a karrierje.

Fájdalmak, kórházi kezelés, családi drámák ellenére Zana József hisz abban, hogy sikerszéria következik az életében. – Végre három színház is megkeresett, amiről babonából csak annyit mondok, hogy a fiammal, Zolival (Ganxsta Zolee – a szerk.) alkottam egy új műfajt, egy dalt, de még nem árulom el, mi a címe. Ahogy mostanában utazom metrón, vonaton, villamoson, azt veszem észre, hogy az emberek szomorúak, és csak néznek maguk elé. Senki sem jókedvű, én pedig életcélomnak tekintem, hogy felvidítsam őket. Hiányzik az életünkből egy humoros show.

Zana József nehéz időszakon van túl. Évekkel ezelőtt nyakmerevítővel, bedagadt szemmel, összetörve szállították kórházba a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásáról. – A fejre esésem után borzalmas évek következtek. Hasnyálmirigy-gyulladásom volt, embóliát kaptam, vérszegénységtől szenvedtem, kivették az epekövemet, eközben veszélybe került az otthonom a svájcifrankhitelem miatt. A kocsimat is el kellett adnom. Nagy nehézségeim voltak, de remélem, hogy Isten megsegít, és most már kilábalok a gödörből – mondta a Borsnak a színész, aki megpróbálja fenntartani magát, és jelenleg csak kevés fellépésre mozdul ki angyalföldi lakásából, ahol egyedül él.

– Nagyon régen volt az utolsó komoly kapcsolatom, Zita, a ma 19 éves lányom édesanyjával, akivel egyébként nem olyan jó a viszonyunk. Zoli édesanyja viszont a legjobb barátom. Azért jó lenne, ha megismerkedhetnék egy negyvenes hölggyel, akivel meg lehet jelenni, el lehet menni vacsorázni. Vágyom egy utolsó igazira, akivel leélem a még nekem szánt időt – merengett a színész, akinek nagy fájdalma, hogy keveset találkozik unokájával.

– Úgy érzem, Zoénak több igénye van rám, mint amennyit hagynak neki. Egyébként nem nagypapának hív, hanem Jocónak. Azt szokta kérdezni: Jocóka, hogy vagy? Ha haragszik rám, akkor pedig azt mondja: ma nem Jocó leszel, hanem Jockó – mesélte Zana, akinek köztudottan nincs túl jó viszonya fia feleségével.

– Mónikával alapvetően semmi problémám nincs, nagyon aranyos, szereti a kutyákat, azt szeretné, ha a világ összes kutyája az övé lenne. Ha eb lennék, talán szeretne. A fiammal keveset járunk össze, mert hajtja magát. Benne van a mély vízben, bele­esett a hitelcsapdába. Talán ha kilábal, akkor többet leszünk együtt. És aztán megint eljárunk Harsányival, Nacsával jó kis X-box mérkőzéseket játszani.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708813
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel