Aktuális

Rendszám nélkül száguldott a Batmobil

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2014.11.15.

Csütörtök délután, a Lánchíd alagútjában törte ripityára rendszám nélküli luxuskocsiját egy kanadai üzletember. A Bac Mono típusú versenyautót a Budapesten élő Josh C. vezette.

Nem mindennapi baleset történt csütörtök délután Budapesten, a Lánchíd budai alagútjában. Három autó ütközött össze, az egyik egy különleges együléses, Bac Mono típusú versenyautó. A szénfekete luxusverdára azonnal ráaggatták a Batmobil nevet.

– Jól vagyok, senki se sérült meg. Mindent megtettem, hogy elkerüljem a sávomba sodródó motorost, de az alagút túl szűk volt – írta ki közösségi oldalára Josh C. Ő az a Budapesten élő kanadai üzletember, aki a kocsit vezette. A balesetben összesen három autó karambolozott.

Rendőrségi telepre vitték

A baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja, így azt is, ki volt a hibás vagy ott volt-e a Josh által emlegetett motoros, illetve ki mennyivel hajtott. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a baleset után négy órán keresztül helyszíneltek a rendôrök, majd a luxusverdát végül egy rendőrségi telepre kellett elszállítani, mert totálkáros lett a karambolban – tudta meg a Bors.

De vajon milyen papírokkal hajtott Josh? Úgy tűnik, semmilyenekkel: a kocsin nem látható rendszám, úgy tudjuk, hogy nem volt rajta semmilyen más hatósági jelzés sem.

Nincs a nyilvántartásban

Egyelőre nem tisztázott, hogy valóban nem rendelkezett papírokkal Josh luxuskocsija: közösségi oldalára korábban feltöltött képei és videói alapján egy ugyanilyen típusú, de rendszámmal rendelkező kocsit már tesztelt egy angliai pályán. A csütörtöki baleset képein ez már nem látszott, de az elképzelhető, hogy valamilyen útvonalengedéllyel mégiscsak rendelkezett. A Nemzeti Közlekedési Hatóság lapunkkal azt közölte: nyilvántartásukban nem szerepel ilyen jármű. Kerestük Josh C.-t is, de nem értük el.

Josh C. 35 éves kanadai üzletember. Budapesten él, ha a városban luxusautót látunk, azt a szakértők szerint jórészt ő vezeti. Josh cége webes fejlesztésekkel foglalkozik. Emellett amatőr autóversenyző, a nők bolondja, szereti az utazásokat és a bulikat. Saját bevallása szerint Monacóban együtt szórakozott Kimi Räikkönennel is.

Mindenképpen felelnie kell

Ha nincs rendszáma, akkor sem forgalmija, sem műszaki engedélye, sem biztosítása nem lehetett, sőt hatósági bevizsgáláson sem vett részt – mondta Pausz Ferenc közlekedési szakértő, aki kiemeli: a sofőr ezért feltehetően szabálysértést követett el, amiért akkor is felelnie kell, ha nem ő okozta a balesetet. – Nagyjából 60-100 ezer forintos büntetésre számíthat csak emiatt a sofőr. Ha kiderül, hogy ő okozta a balesetet, annak kára is őt terheli – mondja a szakember. Összehasonlításul: egy be nem kapcsolt biztonsági övért 40, egy piroson áthajtásért 50, egy gyorshajtásért 60 ezer forintos csekket is kaphat egy autós.

Bac Mono

Gyártási hely: Nagy-Britannia
Ár: 40 millió forint
Teljesítmény: 280 lóerő
Súly: 580 kg
Specifikáció: Forma–3
Végsebesség: 274 km/óra
Gyorsulás: 2,9 mp (0–100 km/órára) 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól