Celeb

Szemléltető eszköz lesz Kelemen Anna melle

Bors

Létrehozva: 2014.11.11.

Világújdonságot szeretne a mellébe Kelemen Anna, ezért arra is hajlandó vállalkozni, hogy Ausztráliában egy egész konferencia vizslassa a műtőasztalon. Előtte azonban az egykori nyuszilány pofiján igazit a sebész.

A köztudatban a plasztikcica kifejezésről az elsők között jut az eszünkbe Kelemen Anna, pedig csak kevesen tudjuk, hogy az egykori nyuszilány két kezén meg tudja számolni, hányszor feküdt kés alá.
A Bors most egy plasztikai sebészhez kísérte el Kelemen Annát, ahol nem csak az eddigi beavatkozásaival kapcsolatban készített leltárt a kérésünkre, hanem a következőrôl is beszámolt lapunknak.

– Életem során négyszer operálták meg a mellemet, és öt alkalommal töltettem fel vagy igazíttattam ki a számat. Csak a környezetemben több tucat olyan nőt ismerek, aki már jóval több alkalommal feküdt kés alá, mint én – magyarázta Anna, aki kérdésünkre számszerűsítette is a testében található „töltelékek” értékét. – A mellem összesen négymilliót vitt el, a szám valamivel több mint félmilliót. Ezeket leszámítva minden eredeti rajtam.

Hasonló véleményt osztott meg velünk az Anna testét tüzetesen megvizsgáló orvos, dr. Tizedes György is.

– Sosem találkoztunk korábban, és azt gondoltam, hogy valóban az a fajta műanyag-csoda érkezik majd hozzám, akiről a lapok cikkeznek. Tévedtem. Anna hihetetlenül jó formában van, sokkal vékonyabb, mint a televízió képernyőjén, és az arcát leszámítva egyikünk sem talált olyan pontot a testén, ahol lehetne teendőnk – mondta dr. Tizedes. – Meglepően hosszú, vékony arca van, így ezen változtatunk majd egy picit: a saját kicentrifugázott, őssejtekben gazdag zsírjával és vérével kerekítjük ki a pofiját – magyarázta a szakember.

A konzultáció azonban nem várt fejleményekkel is szolgált. Amikor a műtéti beavatko­zás időpontjával kapcsolatban megkezdődtek az egyeztetések, kiderült, dr. Tizedes György december elején egy nemzetközi orvosi konferenciára utazik Ausztráliába, ahol a mellműtétek egyik forradalmi módszerével kapcsolatban tart majd bemutató operációt.

– A legmodernebb implantátumok már poliuretán borításúak, a konferencián az ezzel való „munkát” mutatom majd be a kollégáknak – mondta dr. Tizedes, majd Anna a szavába vágott. – Nem lehetnék én a bemutató darab? – kérdezte, majd néhány perces hezitálást követően kiderült: akár lehetne is.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500710
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500710
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók