Aktuális

Iszlám radikálisok vezetői jöttek Magyarországra

S. D.

Létrehozva: 2014.11.10.

Radikális iszlamista vezetők fordultak meg Magyarországon – értesült a Bors. A terrorelhárítás kiemelt figyelmet fordít az ilyen személyekre. Eközben újabb fiatalok vágnak neki Szíriának, hogy az Iszlám Állam (IS) mellett harcoljanak.

Egy tizenhat éves holland lányt tartóztatott fel a Terrorelhárító Központ (TEK) Magyarországon, aki azért szökött el otthonról, hogy belépjen az Iszlám Állam nevű terrorszervezetbe – számoltunk be róla a múlt héten. De nemcsak a tinédzserek próbálnak eljutni Magyarországon keresztül Szíriába, hanem szélsőséges vallási vezetők is megjelennek nálunk.

– Előfordult már, hogy radikális iszlamista vezetők érkeztek Magyarországra – tudta meg a Bors Bodnár Zsolt dandártábornoktól, a TEK főigazgató-helyettesétől. – Ilyenkor a hazai iszlám szervezetekkel – akikkel nagyon jó az együttműködés – közösen azon dolgoztunk, hogy az ilyen radikális nézeteket hirdető személyek ne tudják megkezdeni a toborzó tevékenységüket, és minél hamarabb elhagyják országunkat. Nagyon fontos, hogy a hatóságok éberen figyeljék a határokat. Amennyiben olyan személyek érkeznek Magyarországra, akikkel szemben nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, akkor a magyar rendvédelmi szervek elfogják őket. A holland lány feltartóztatása arról tanúskodik, hogy jól működik a szűrőrendszer – fejtette ki TEK főigazgató-helyettese. A szélsőséges iszlamisták aktívan jelen vannak a nyugati országokban is, ahonnét százával csábítják ki a fiatalokat.

– Az Iszlám Állam terrorszervezet előszeretettel használja például a fiatalok által látogatott közösségi oldalakat, ahol népszerűsíti saját tevékenységét, illetve toborzást is folytat. A kommunikációs szakembereik az interneten keresztül „agymosást” végeznek főleg azoknál a fiataloknál, akik nem találják a helyüket – magyarázta a dandártábornok, hozzátéve: mivel ezek a fiatalok önállóan nem lennének képesek eljutni Szíriáig, illetve ott egyedül segítség nélkül beilleszkedni, „mentorok” segítik őket. A most feltartóztatott holland lány további kapcsolatrendszerének elemzése során is több ilyen támogató személy kerülhet látókörbe. Mivel hazánk tranzitország, ahol átvonulhatnak vagy meg is pihenhetnek a radikálisok, ezért a TEK-nek különös figyelmet kell fordítania az ilyen típusú felderítésre.

Újabb két lány szökött harcosnak

Ezúttal Ausztriából szökött el két lány, hogy csatlakoz-zon az Iszlám Állam (IS) radikális harcosaihoz Szíriában. A testvérpár – a 17 éves Violetta és a 16 esztendős Viktoria – Bécsből tűnt el, csak az útlevelüket és a telefonjukat vitték magukkal. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715077821
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715077821
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715077821
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715077821
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715077821
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?