Aktuális

Nincs időnk hétköznap bevásárolni

Bors

Létrehozva: 2014.11.08.

Az embereknek nincs idejük hétköznap bevásárolni, ezért tolódott át ez a hétvégére – állítja a szociológus, akit a tervezett vasárnapi zárva tartás kapcsán kérdezte a Bors. Manapság ugyanis, akinek még van munkája, az rengeteget dolgozik, így hétköznap estére hullafáradt lesz.

Március 15-től zárva tartanának vasárnap a nagyáruházak, hipermarketek és a plázák, ha elfogadják a KDNP javaslatát. Orbán Viktor korábban azzal utasította el az ötletet, hogy majd akkor vezetik be, ha ötnapnyi munkából is meg lehet élni. Mára elértük ezt?

– Semmiképpen – mondja Győri Péter szociológus, aki szerint a nagyáruházak kiskeresetû dolgozóinak – árufeltöltők, pénztárosok, eladók – szükségük van az akár ötvenszázalékos vasárnapi pótlékra. Ráadásul közülük sokakat – akár 15–20 százalékukat is – elbocsáthatják. Sokan külföldi példákra, vagy arra hivatkoznak: a rendszerváltás előtt is záróra volt hétvégén.

– Mára teljesen megváltozott az életünk. Akinek még van munkája, az rengeteget dolgozik, átlagosan napi 9,5 órát. Bevett gyakorlat lett a túlóra, vagy hogy sokat utazunk a munkahelyünkre. Az emberek hétköznap a sok munka után teljesen ki vannak zsigerelve, hullafáradtak, nem fognak ilyenkor még nagybevásárlást is intézni. Ezért tolódott át ez a hétvégékre – magyarázza a szakember, aki szerint a multik a megváltozott életritmushoz igazodtak, amikor elkezdték nyitva tartani üzleteiket.

Fontos érvek számokban:

2 - a felmérések szerint minden második ember vásárol vasárnap
5 - akár minden ötödik dolgozóját elbocsáthatnák a hipermarketek
6 - az üzletek bevételük hatodát szerzik vasárnap
50 - a kereskedelmi dolgozók elveszíthetnék az 50%-os vasárnapi pótlékot
100 000 - ennyien dolgoznak a kereskedelemben vasárnaponként

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól