Aktuális

Körömre festett teázókkal lett sikeres Rita

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2014.11.06.

A századelő világát idéző, körömre festett kompozíciójával szerepelt a müncheni világbajnokságon Bodó Rita. A műve elnyerte a zsűri tetszését, az ötödik helyen végzett.

Tizennégy ország versenyzői mérték össze a tudá­sukat a retró kategóriában. Hazánkat a harmincéves Bodó Rita képviselte, aki amúgy nem körmösként, hanem ügyintézőként dolgozik.

– A középiskolában lakberendezést tanultam, majd egy évig egy bútorboltban dolgoztam – mesélte a Borsnak a túrkevei lány. – Utána gépjármű-vizsgáztatásnál lettem ügyintéző. A körömfestési szenvedélyem négy éve kezdődött. Még abban az évben a hazai körömdíszítő versenyen második lettem Hófehérke mesevilágát idéző munkámmal, tavaly pedig első, ennek köszönhetem, hogy Münchenbe engem neveztek.

A világbajnokságon mindössze három órája volt arra, hogy elkészítse a versenyművét.  – A modellemnek az indulás előtti napon mind a tíz ujjára egy hét centi hosszú porcelán körmöt építettem, de az előkészületek sokkal korábban kezdődtek.

– A jobb kézen két hölgy egy rózsás mintájú kanapén ül, előttük az asztalon szintén rózsás mintájú teáskészlet. A bal kézen egy hölgyet kísér egy férfi a teadélutánra, mintha egy képeslap elevenedne meg – mesélt munkájáról Zita, aki saját magának csak szilveszteri vagy születésnapi bulikra festi a körmét, de barátnőijét gyakrabban feldíszíti. 

–Egyelőre a tudásomat nem tudom hol kamatoztatni. Változatlanul Túrkevén dolgozom ügyintézőként, amivel semmi gond, de nem bánnám, ha valamelyik pesti körmös szalontól kapnék felkérést… 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek