Aktuális

Magyar polgármester irányít Ausztráliában

F. A.

Létrehozva: 2014.11.03.

Novemberben Ausztráliába látogat Kövér László. A házelnököt fogadja a Sydney melletti Blacktown City polgármestere, Stephen Bali. Aki történetesen magyar. A Borsnak nyilatkozott is.

Érdekes hírre bukkantunk a napokban: egy ausztrál újság számolt be arról, hogy hamarosan a kontinensre érkezik egy magyar parlamenti küldöttség. A mondatot a Sydney melletti háromszázezres város, Blacktown City polgármestere, Stephen Bali ejtette el. Kiderült: Kövér László házelnök utazik majd Sydney-be, és ez idő alatt látogat el a településre is.

A Bors megkereste az Országgyűlés sajtóosztályát, onnan nem kaptunk választ, így levelet írtunk magának a polgármesternek, aki azonnal rea­gált megkeresésünkre. Innentől pedig egy még érdekesebb történet vette kezdetét.

Stephen Baliról ugyanis kiderült, hogy magyar, noha ő maga már Ausztráliában született, és a mai napig tartja a kapcsolatot magyarországi rokonaival. Szeptemberben választották meg a település polgármesterévé.

Magyarul ért és kicsit beszél is, bár – saját bevallása szerint – erős ausztrál akcentussal. (A levelezést is angolul folytattuk – a szerk.) Hamarosan egyébként Magyarországra látogat, több hónapot terveznek eltölteni itt a családjával. Elmondása szerint nagyon kedveli a fürdőket és a történelmi épületeket.

Bali elárulta, hogy az elmúlt években sokszor jártak magyar politikusok a környéken. Németh Zsolt államtitkár tavaly, három éve Semjén Zsolt kormányfőhelyettes, azelőtt pedig Sólyom László akkori államfő is ellátogatott Ausztráliába. Bali Semjénnel és Némethtel személyesen is találkozott. Sőt utóbbival Budapesten is összefutott, amikor látogatóba érkezett Magyarországra.

 

Apja nyomdokain

Stephen Bali magyar édesapja korábban szintén politizált: a néhai Charlie Bali alpolgármester volt Blacktownban. Stephen 2004-ben került be a városvezetésbe, majd szépen lépdelt fölfelé egészen mostani megválasztásáig. Fő érdeklődési körébe egyébként a sportok és a sportos életvitel tartozik, korábban több sportbizottságban is vezető posztokat töltött be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132048_auto_resized.jpg
origo.hu

A gusztustalan argentin kapus már megint bemutatta az év védését - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713262812
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131077_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713262812
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában