Vámos Erika: Megmunkál a félelem

Muszáj megtudnom, mi az élet értelme, persze leginkább engem is, mint mindenkit a saját életemre vonatkoztatva érdekelne leginkább, de azért úgy általában is, az egyetemes igazság egy morzsájával éppen úgy elégedett lennék.

Két-három olyan idős emberrel is beszélgettem a napokban, amilyen nem szeretnék lenni. Csalódott, szomorú, magányos, akinek tekintetében szégyen és félelem keveredik – azt hiszem, jól éreztem –, na, ilyen biztosan nem akarok lenni. Ez a locsogás azért üres, mert senki nem szeretne ilyenné válni, nem ilyen öregkort képzelünk el magunknak, biztosan ők sem, sokunkkal mégis megtörténik.

Csak hitehagyott ne legyek Istenem, csak hitehagyott ne...

A megoldást keresem. Ennyi évtized alatt természetesen néhányszor végig- gondoltam már ezt, ahogy mindenki. Az jól látszik, hogy a legfőbb motiváció az életben a félelem.

Biztosan nem ad értelmet semminek, de legalább felébreszti az életösztönt. Ez nem kevés. Általában életben tart. Félünk a jövőtől, félünk, hogy elveszítjük a munkánkat, a házunkat, hogy egyedül kell megoldanunk, félünk a feladattól, hogy nem kellünk, hogy nem szeretnek majd, hogy a másik jobb, hogy megöregszünk, és félünk a magánytól. Minden ebből fakad. Minden.

Nem a szeretetből. A szeretet következmény. Hála, könyörgés és gyógyír a félelemre. Ezért teszünk mindent. Ezért lesz társunk, gyerekünk, kutyánk, új frizuránk, Facebook-profilunk, ezért adunk karácsonyi vacsorát, ezért remegünk.

Ezért tartjuk mindenáron életben azt, akitől ezt kapjuk. Kell. Önzésből. A szeretet teszi elviselhetővé számunkra a félelmet. Nincs más lehetőségünk.

Azt hiszem, le kellene szoknom arról, hogy a fogorvosi rendelőben, várakozás közben írjak blogot. Csontpótló műtétre várok, mindjárt az arcüregemig bontják fel az arcom. Nagyon félek a szájsebésztől, azt gondolom, hogy most a szeretet sem segít.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!