Celeb

Fiatal srácot szeret Pécsi Ildikó menye

M. F.

Létrehozva: 2014.10.31.

Párjaként mutat be egy huszonéves fiút Pártos Csilla, akinek válása Pécsi Ildikó fiától jelenleg is zajlik. A táncosnő azonban úgy tűnik, egy nála jó néhány évvel fiatalabb srác vállán sírja ki bánatát.

Pécsi Ildikó menye újra szerelmes. Csilla papíron ugyan még nem egyedül­álló, nagyon úgy tűnik, a szerelem erejének ez sem volt akadály. Többször is egy ismeretlen fiatal fiúval látták megjelenni, ráadásul a Bors megtudta, a srácot párjaként mutatja be ismerőseinek. Az ifjú visszajáró vendég Csilla Chili jógatermében.

– Éppen a jógaórára készültünk, amikor Csillát meglátogatta egy barátja. Beszélgettek néhány szót, majd megérkezett a fiú, akit párjaként mutatott be társalkodópartnerének – mondta a Borsnak egy ismerős, aki szerint Csilla jobban néz ki, mint valaha, szemmel láthatóan jót tesz neki az új kapcsolat. A pár valószínűleg a jógateremben találkozott először, a titokzatos fiatalember pedig azonnal rajongani kezdett a korábbi revütáncosnőért, aki papíron még mindig a Kossuth-díjas színművésznő fiának felesége.

Ahogyan azt már korábban megírtuk, a legutóbbi tárgyaláson a feleknek nem sikerült megegyezniük a vagyonmegosztásról, mivel egy nagyobb hitel bonyolítja az ügyet. A következő meghallgatásra, de­cemberben kerül majd sor.

A válóper végéig Csilla és tizenhat esztendős fia a Pécsi Ildikó tulajdonában levő családi otthonban maradhat, így nincs kizárva, hogy a szerelmespár a művésznő házában építgeti kapcsolatát.

A Bors munkatársa természetesen megpróbálta kifaggatni Csillát, hogy ki a titokzatos új szerelme, ám sajnos nem kívánt a magánéletéről nyilatkozni.

Pécsi Ildikót is felhívtuk telefonon, megkérdeztük tőle, mit szól menye új választásához. A színésznő röviden válaszolt: – Nekem aztán ehhez végképp semmi közöm. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel