Celeb

Kelemen Anna: imádok idegenekkel szexelni!

Bors

Létrehozva: 2014.10.30.

Végre kiderül, hogyan is szolgálja Kelemen Anna a népet. Bemutatta ugyanis önéletrajzi könyvét, s a leírtakhoz szóbeli kiegészítést is fűzött. Például azt, hány férfival lehetett dolga eddig.

Bemutatta Kelemen Anna a könyvét szerda délben, egy belvárosi szórakozóhelyen, ahová Havas Henriket hívták meg műsorvezetőnek. Havas tanár úr cseppet sem volt udvarias Annával. A fergeteges szócsatává vált bemutatón végül Annácska vonta le a következtetést, ki ő és hogyan is működik. 

– A tanár úr is mondta korábban, hogy jó megfigyelő vagyok, van bennem önirónia és érdemes lenne az írással foglalkoznom a jövőben. Nos, a jövő a jelen, ez van, ezt szeretném csinálni, és azt sem tagadom, imádom a szexet. Szeretek idegenekkel b…ni. De a prostituáltak közé nem sorolnám magam – magyarázta Annácska.

Kijelentésén Havas azon­nal felhördült: – Maga már annyi férfival b…ott, hogy nem férnének el ebben a teremben – magyarázta a tanár úr.

A sajtótájékoztató után Anna a Bors kérdésére elmondta, sosem számolta meg, összesen hány férfihoz volt szerencséje.

– Azt gondolom, hogy valahol ezer környékén lehet ez a szám, de igazából nincs jelentősége. Ami fontosabb, hogy én ezekben a kapcsolatokban nem kifejezetten csak a férfiakat és magamat, hanem a viszonyunkat szemlélem kívülről és ezekből rengeteget tanulok – mondta Anna.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...