Sport

Titokban választották újra Kubatov Gábort

Bors

Létrehozva: 2014.10.29.

Az FTC 115 éves történetében talán még soha nem tartottak tisztújító közgyűlést olyan titokban, mint tegnap. Kubatov Gábor bebetonozza magát az elnöki székbe.

Az FTC mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb információval szolgáljon a tegnapra (egy áprilisi elnökségi ülésen) meghirdetett tisztújító közgyűlésről. A klub honlapján egy tavalyi hírbe rejtették el az előzetes beszámolót, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az általában izgalmas sajtóeseménynek számító összejövetelre a Borson kívül más orgánum meg se próbált bejutni. Igaz, minket se engedtek be.

– Zárt ülést tartanak – mondták az Elek Gyula kézilabdacsarnok portáján. Érthető volt az elővigyázatosság.

A szurkolók és a klubvezetés között a végletekig kiéleződött a viszony. Ennek elsődleges oka a rendkívül szigorú beléptetőrendszer bevezetése. Az aréna augusztusi avatásán ahelyett, hogy megtapsolták volna Kubatov elnököt, kifütyülték, sőt, már a nyáron annyira tarthatatlanná vált a helyzete, hogy az elnökségnek fölajánlotta a lemondását. A grémium persze nem fogadta el – hogy tehette volna, ha Kubatov saját emberei ülnek ott?

Támogatása tegnap tovább nőtt, tekintve, hogy az elnökségbe bekerült fideszes párttársa, a IX. kerület polgármestere, Bácskai János (Kocsis Máté – szintén Fidesz, szintén polgármester a szomszédos VIII. kerületben – eddig is alelnök volt), valamint bizalmi embere, Nyíri Zoltán. Esetleges leváltását így újabb akadállyal nehezítette azok után, hogy már az alapszabályt is ennek szellemében írták át korábban. Széke bebetonozva.

Egyébként huligánok nem tiltakoztak a közgyűlés környékén, a Ferencvárosi C közép illetékesei azonban megpróbálták átadni javaslatukat, amit csaknem hétezer-ötszáz Fradi-drukker megkérdezése alapján dolgoztak ki. Senki nem volt rájuk kíváncsi. Pedig céljuk éppen a klub címerében szereplő „egyetértés” elősegítése lett volna. Kubatovékat – a jelek szerint – ez nem, csak a hatalomgyakorlás érdekli.

 

Becsukhatták az ajtót

Ha az alapszabály erről máshogy nem rendelkezik, a közgyűlést valóban megtarthatják zárt ajtók mögött, ám nagy népszerűségű egyesület esetében ez legalábbis szokatlan. Az eljárás jól példázza, milyen állapotok uralkodnak manapság a klubnál – véleményezte a helyzetet Kolláth György alkotmányjogász, sportjogoktató.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484510
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484510
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget