Celeb

Valami történhetett Sarka Kata orrával

Sz. B.

Létrehozva: 2014.10.29.

Lefaragtak Sarka Kata orrából – állítják a szemfüles kommentelők Hajdú Péter feleségének legfrissebb képe alatt. A sztáranyuka ezúttal nem akarta kommentelni rajongói meglátását.

Másodszor keveredik gyanúba Sarka Kata orra. A Bors először 2012-ben írt a híresség vélt műtétjéről, de Kata akkor és most sem erősítette meg a hírt.

Hajdú Péter a napokban osztott meg egy képet feleségéről, amin kutyájukkal, Millával látható. Kata külsejét a kommentelők sokszor méltatják, ugyanakkor rendszeresen támadják is. Hol a férje, hol a diétája miatt kezdik ki, most a faceboo­kozók a kutyás fotó alapján fogalmazták meg véleményüket.



„Kata orra, de furi! Amúgy jó kép” – tette az első megjegyzést egy hölgy a Hajdú Péter által publikált kép alá rögtön pár perccel megjelenése után, amit további 15 rajongó lájkolt is. „Nekem is fura ez a kép! Mintha nem is Kata lenne rajta. Az orra sem ilyen, meg túl kislányos ezen a fotón” – vélte felfedezni egy másik hozzászóló.

A Bors természetesen megkereste Sarka Katát, mit szól férje követőinek észrevételeihez, de ő a szokásosnál zárkózottabb volt: – Nem nyilatkozom, mert nincs mit mondanom ezzel kapcsolatban – zárta rövidre Hajdú felesége, aki az elmúlt évek alatt hozzászokott már a támadásokhoz. 

A Hajdú család életét górcső alatt vizsgálják a nézők, és ahol csak lehet, hibát találnak. Noha el kell ismerni: az egykori modell korábbi képeit szemügyre véve megállapítható, valóban más formájúnak tűnik az orra. Ez egy esetlegesen titokban elvégzett plasztikának is betudható, de akár egy szokatlan szögből készített fotó is mutathatja Katát másmilyennek.

Ha műtétre is került sor, a végeredmény nem hivalkodó, egyesek szerint a 28 éves híresség így sem veszített természetes szépségéből. „Senkinek nem tűnik fel, Kata azért ilyen fura, mert nincs rajta smink? De így is nagyon szép” – kelt védelmére egy másik kommentelő.

 

A mellét nem tagadta

Sarka Kata mindig őszintén beszél magáról, családjáról az újságíróknak. A plasztika tényét sem tagadta. A kétgyermekes anyuka korábban elismerte, hogy két alkalommal feküdt kés alá, elmondása szerint mindkétszer a mellét operálták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143908_auto_resized.jpg
origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora