Aktuális

Szétverték a szórakozóhelyet a rakparti lövöldözők

H. Á.

Létrehozva: 2014.10.26.

Lövések zaja verte fel szombatra virradó éjjel a pesti belvárost. Egy ismert Belgrád rakparti szórakozóhelyen ugyanis lövöldözés támadt, miután két társaság összeverekedett. Úgy tudjuk, a berendezést is szétverték.

Több lövést adtak le Budapesten, az V. kerületben, a Belgrád rakpart egyik szórakozóhelyén szombat hajnalban. – Éppen az utcán dohányoztam, amikor egyszer csak három lövést hallottam eldördülni. Kisvártatva az egész környéket ellepték a rendôrök, mindenütt villogtak a kék lámpák – meséli nekünk a helyszínen egy közeli szórakozóhely vezetője, Németh Attila.

A rendőrség úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az események éjjel 2 óra 40 perc körül történtek. – Több személy előzetes szóváltást követően a szórakozóhely előtéri részét megrongálta, majd egy fő – feltehetően – gumilövedékes fegyverrel több lövést adott le – írta az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

A Bors a helyszínen megtudta, hogy két társaság tagjai szólalkoztak össze, akik ekkor már jócskán felönthettek a garatra. Előbb csak beszólogattak egymásnak, majd kitört a verekedés. Több berendezési tárgyat – székeket, asztalokat, tükröket – is megrongáltak vagy szétvertek. Ezután dördültek el a lövések, szerencsére senki sem sérült meg. A balhézó társaság tagjai elmenekültek, a rendőrök keresik őket.

A környéken mindenki ismeri a szóban forgó bárt. A Fidesz vezérkara itt ünnepelte 2010-es választási győzelmét. Két éve a pesti éjszaka egyik ismert alakját, T. Györgyöt tartóztatták le lövöldözésért.

Megkerestük a bár vezetőjét is, de nem akart nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek