Celeb

Szőke Zoltán összeköltözik régi, újvidéki szerelmével

GYLF

Létrehozva: 2014.10.24.

Albérletbe költözik párjával Szőke Zoltán – értesült a Bors. A Barátok közt Berényi Mikije ráadásul a sorozat helyszínének szomszédságában, a Wekerle lakótelepen kezd új életet.

Újabb fordulat Szőke Zoltán életében: a sorozatsztár közel két év után ismét összeköltözik diákkori szerelmével, Annamáriával, így a jelek szerint végleg elhagyja gyermekei édesanyját. A Bors úgy értesült, hogy a sorozat Berényi Mikije a pesti Wekerletelepen bérel ki egy tágas otthont, épp ott, ahol a Barátok közt című sorozat játszódik, és ahol a külső felvételeket is forgatják.

– A pletykák szerint már meg is van az új lakás, és rövidesen Annamária véglegesen Magyarországra költözhet Újvidékről a gyermekeivel – mondta a csatornához közeli forrásunk. – Így új fejezet kezdődhet a kapcsolatukban. Egy biztos: a szerelmük kiállta az idő próbáját, bizonyítva, hogy nemcsak a káposzta jó felmelegítve.

A színész volt párja, Laki Anikó bő négy hónappal ezelőtt mesélt a Borsnak kettejük szakításáról. Akkor az is kiderült, hogy bár külön utakon folytatják az életüket, Zoli nem költözött el tőle. – A helyzet változatlan. Zoli nem költözött el, amikor Pesten van, továbbra is a közös lakásba jön pihenni. Felnőttek vagyunk, ez nem okoz számunkra problémát – szögezte le a negyvenes asszony, akit már nem zavar az új szerelem. – Zoliék sok képet posztolnak a Facebookon, de nem is kell titkolóznia. A mi életünk már nem közös. Előtte sem vártam el, hogy beszámoljon mindenről, most meg már nevetséges is lenne, és nem is foglalkoztat.

Szőke Zoltán a volt feleség szerint édesapja halála után változott meg. Ekkor vágatta le a haját, elkezdett gyúrni, és egyre többet lógott a közösségi oldalakon. Ráadásul egyre gyakrabban utazott haza, Újvidékre, ahonnan származik. Csak hosszú hónapok után derült ki, hogy a színész időközben újra szerelmes lett. Szíve választottja pedig nem más, mint a diákkori szerelme, Annamária.

Szőke Zoltánt is megkérdeztük a költözésről, de nem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók