Celeb

Kilátástalan helyzetbe került Bajor özvegye

B. M.

Létrehozva: 2014.10.24.

Sokan aggódnak Bajor Imre özvegyének sorsáért: Ildikó egyedül próbál úrrá lenni a nehézségeken, otthagyná Fülét és Pestre költözne, de számtalan akadály állja útját. A barátok tehetetlenek.

Egyedül maradt Bajor Ildikó gyászával, gondolatai­val és kutyáikkal abban a fülei házban, amelyben az elmúlt idő­szakot töltötte a férjével. A szép özvegyasszony, aki a nap huszonnégy órájában ápolta nagybeteg férjét, összetört, amikor elvesztette őt.

Mint arról a Bors korábban beszámolt, az elhunyt Bajor Imre barátai összefogtak, hogy segítsék a színész özvegyét, akinek a hírek szerint nincs munkája, a 200 négyzetméteres ház rezsijét, a számlákat azonban fizetnie kell. Az ötletgazda Verebes István volt, aki annyit elmondott lapunknak, hogy az összefogás annak a néhány embernek a szeretetén alapul, akik közel álltak Bajor Imréhez. Ugyanakkor a Jászai Mari-díjas színész-rendező hozzátette, nem gondolja, hogy mindez a nyilvánosságra tartozna.

Eközben újabbnál újabb információk látnak napvilágot arról, hogy Bajor Ildikó valóban komoly problémákkal küzd. – Úgy tudom, Budapesten szeretne élni, és eladná a fülei házat. Ez azonban nem lesz egyszerű, mert az abból származó bevétel nem csak az övé, a színész gyermekei is részesednek majd belőle. Ha Ildikó meg akar élni, sürgősen munkát kell találnia – mondta a Borsnak egy közeli barát.

A dolog még nehézkesebb, legalábbis a Story szerint. A magazinban az olvasható, hogy Bajor gyerekei, Lili és Marci édesanyjuk tanácsára, és mindenekelőtt a szép közös emlékek miatt nem akarnak megválni az ingatlantól.

Ami biztos: egyelőre minden barát tehetetlen, és nem találják a megoldást, hogyan tudnának segíteni Ildikónak, aki egyébként roppant büszke asszony. Valószínűleg úgy kellene rábeszélni, hogy elfogadjon bármit is.

– Sok mindenről beszéltünk, de nem tudjuk, hogyan segítsünk – mondta a Borsnak Heilig Gábor zeneszerző-szö­veg­író, aki kérdésünkre, hogy Bajor Imre özvegye vajon mikorra tervezi a költözést, azt mondta: ez még nem került szóba köztük, de az egyébként is egy hosszabb folyamat lenne. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel