Celeb

Győzike sokkot kapott a befuccsolt műsortól

B. M.

Létrehozva: 2014.10.24.

Szóhoz sem jutott Gáspár Győző, amikor közölték vele: vége az Édes életnek. A showman szerdán kórházba került, de már vannak új tervei, társkereső irodát nyit feleségével.

Csúcsgázsiért hívta vissza a TV2 Gáspár Győzőt az Édes életbe hetekkel ezelőtt – botrányos kirúgása után –, hogy aztán a showman azzal szembesüljön egyik pillanatról a másikra: volt műsor, nincs műsor.

– Szóhoz sem jutottam… – mondta a Borsnak telefonon Gáspár Győző, és a hangján hallható volt, hogy beteg, folyamatosan köhögött. – Szerdán csak annyit mondtak, hogy vége, pedig csütörtökön is forgattunk volna, és a jövő hétre is ki volt találva minden – tette hozzá Győző, aki azt mondja, vannak tervei, hogyan tovább, bár egyelőre a gyógyulására igyekszik koncentrálni. Szerda este kórházba is került, miután rosszul lett és felment a láza.

– Azt mondták, ez több mint nátha, valamiféle vírusos megbetegedés. Kaptam antibiotikumot, és Bea is adott valamilyen csodaszert, most gyógyulgatok. De egyébként nem aggódom. A feleségemmel hamarosan beindítjuk a faluban a társkereső irodánkat. Sok itt az özvegyasszony, a párnélküli, úgyhogy hamarosan kibéreljük azt az üzletet, amit kinéztünk, és csapatot építünk. Idős asszony tart majd előadást a menstruáció utáni életről, van egy homoszexuális DJ ismerősünk, aki a másságról értekezik, lesz zumbaoktatás, intimtorna, egyszóval mindenkit össze akarunk hozni, hogy senki ne maradjon egyedül – magyarázta Győző.

Irány Luxemburg!

Sokan kételkednek benne, de Gáspár Győző állítja: Urban Diamond néven nyitott hónapokkal ezelőtt ruhaüzletet Luxemburgban. Állítólag az elkövetkezendő időszakban ezzel is akar foglalkozni. – Jövő héten visszamegyek Luxemburgba, a butikomat rendezem, és két hétig haza sem jövök – mondta Győző.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713443421
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713443421
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713443421
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713443421
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről