Celeb

Hujber Ferenc parolázott neje szeretőjével

GYLF

Létrehozva: 2014.10.22.

Hujber Ferenc megnézte magának Cynthia pasiját, és rokonszenvesnek találta. Olyannyira, hogy megismerkedett vele. A színész a Frizbi felvételén mesélt sajátos életszemléletéről.

Nem színlel boldog szeretőt Hujber Ferenc. Legalábbis amióta elhatározta, hogy nem hajlandó hazugságban élni. Szerencséjére felesége osztja nézeteit, így féltékenység nélkül élnek nyitott házasságban. A színész a Frizbi stúdiójában osztotta meg a tévénézőkkel a szerelemről, szexről vallott nézeteit.

– Én a tűzzel játszom, de szerintem nem érdemes úgy élni, hogy az ember nem a tűzzel játszik. A biztonságos, langyos dolgokban nem hiszek. Ha nem tudok százszázalékos életet élni, csak nyolcvanszázalékos „langyimangyit”, akkor én azt köszönöm szépen, nem kérem. Akkor most haljak meg? Ezt vállalom, és tartom. Eszerint is élek.

A műsorvezető kérdésére azt is kifejtette, számára a szex nem a párkapcsolat része. Így ő és Cynthia is szabadon szexelhet másokkal, és a kalandokról még csak meg sem kérdezik egymást. Igaz, feleségének volt olyan csábítója, akit megmutatott neki.

– Szóba került a srác neve, én pedig megnéztem, és aztán mondtam, jól van, tök jó srác, és ennyi. Még kezet is fogtam vele. Semmi probléma nem volt belőle! Tudom, hol lakik, mit csinál – magyarázta a kétgyermekes apuka, aki szerint a hűség a kereszténység terhes öröksége.

– Gyerekek, ne legyünk álszentek! A szexus nem része a párkapcsolatnak. A hűség csak egy buta, ostoba törvény, amit a kereszténység rótt ránk, de én ebben nem vagyok hajlandó részt venni!

A felvételt követően Hajdú Péter a Borsnak elárulta véleményét a kényes témáról. – Bizonyos tekintetben én is konzervatív vagyok, és ez pont ilyen terület – nyilatkozta a műsorvezető. – Ha a mi házasságunkban ilyen előfordulna, az válóok lenne. Ugyanakkor megértem Feriéket, mindenki élje úgy az életét, ahogy szeretné, és ha kettejük között ez elfogadott dolog, akkor joguk is van hozzá. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában