Aktuális

Egy vasárnap eltűnt túrázót találtak holtan

MTI

Létrehozva: 2014.10.22.

Eltűnt egy 65 év körüli gyakorlott túrázó vasárnap Pilisborosjenő térségében, az ő holttestét találták meg a barlangi mentők tegnap egy sziklás területen.

A budapesti férfi vasárnap délelőtt autóval ment Pilisborosjenőig, majd kocsiját egy parkolóban hagyva túrázni indult. Mivel sötétedésig nem ért haza, családja bejelentette az eltűnését – közölte Balázs László, a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat vezetője.

Hétfő hajnaltól több tucat polgárőr és rendőr fésülte át a térséget, a keresésbe a szolgálat tagjai is bekapcsolódtak. Helikopterről is pásztázták az eltűnt férfi által gyakorta használt túraútvonalak környékét, de nem jártak sikerrel, ezért a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szakembereit arra kérték: különleges technikával vizsgálják át a nehezen járható, sziklás, bozótos területeket is.

Kedd délután ők találták meg a férfi fákon fennakadt felszerelésének, illetve ruházatának egy részét, majd a holttestet Pilisborosjenő és Csobánka között, a Kis-Kevély-hegy egyik kilátópontjától 180 méterrel lejjebb, a sziklákon. A túrázó vélhetően lezuhant a magasból.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól