Aktuális

Tragédia: meghalt a tatabányai buszbaleset egyik sérültje

MTI

Létrehozva: 2014.10.20.

Meghalt az a nő, akit mentőhelikopterrel vittek Budapestre, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba miután egy menetrend szerinti csuklós busz ütközött össze vonattal hétfő délelőtt Tatabányán, az Erőmű lakótelepi átjáróban - tájékoztatta Zsiros Lajos, az intézmény orvosigazgatója hétfő este az MTI-t.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő esti közleményében azt írta: a helyszínről a mentőszolgálat munkatársai 11 embert vittek kórházba. Közülük egy nőt mentőhelikopter szállított el, ő később a kórházban életét vesztette.
    

A Mávinform korábban úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a Vértes Volán járata a jól működő fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vonat elé. A vonat az autóbusz hátsó részének ütközött. Both Ferenc sajtóügyeletes közleménye szerint a szerelvényen nem sérült meg senki.
    

Pruzsina Alice, a Vértes Volán szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte: nem sérült meg, de nincs kihallgatható állapotban az 56 éves buszsofőr. Hozzátette: a férfi - aki tizenöt éve dolgozik a cégnél, és négyszázezer kilométert vezetett balesetmentesen - "folyamatosan a sérültek állapota felől érdeklődik", és egyelőre nem tud magyarázatot adni a történtekre.
    

Pruzsina Alice elmondta: a buszon húszan utaztak, a négy legsúlyosabb sérült a jármű hátsó részében.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132426_auto_resized.jpg
origo.hu

Megrázó ok miatt történhetett a szombati repülőgép-baleset

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713284111
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713284111
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte