Aktuális

Maffiavezér tett vallomást az alezredesre

P. Gál Judit

Létrehozva: 2014.10.20.

Mit él át egy rendőr, aki évtizedekig dolgozott a maffia ellen, majd egyik napról a másikra az ő csuklóján kattan a bilincs, őt viszik el a kommandósok? O. Zsolt alezredes fél évig volt előzetes letartóztatásban. Két hete szabadult, ezután nyilatkozott a Borsnak. Előrebocsátotta: a konkrét ügyekről nem akar beszélni.

Magyar Róbert: havi 500 ezret kért

O. Zsolt 27 éve rendőr, sok ismert nagy ügy felderítésében részt vett. 2005-ben a később tényleges életfogytiglani fegyházra ítélt Magyar Róbert tett rá vallomást. A Fekete Sereg akkor már ember­öléssel is gyanúsított vezére azt állította, hogy O. Zsolt havi 500 ezer forint védelmi pénzt akart tőle.

Az ügyészség soha nem gyanúsította meg ezzel az alezredest, de áthelyezték a BRFK-ról a VIII. kerületi kapitányságra. Idén márciusban a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy vesztegetési ügyben gyanúsította meg O. Zsoltot, három másik rendőrt és két ismert ügyvédet. – A nyomozás folyamatban van, immár 15 gyanúsított ellen – mondta Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője.

Mióta tudja, hogy nyomoznak maga után?

Mindig tudtam, hogy figyelnek. Olyan emberekkel kerültem a munkám miatt kapcsolatba, hogy nyilvánvaló volt: én is górcső alá kerülök. A bűnözők, akik informátorok lesznek, soha nem azt mondják, hogy segítik a hatóság munkáját, hanem azt, hogy a rendőrségnél van egy emberük. Miután ezzel tisztában voltam, mindenről jelentést írtam, ezzel védtem magam.

Előfordult, hogy az életét veszélyben érezte?
Igen, voltam életveszélyes helyzetekben. Mindenki ki van téve ennek, aki a szervezett bűnözői körök ellen dolgozik. 

Mégis vesztegetési ügyekben gyanúsították meg. A Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, alapos a gyanú arra, hogy ügyvédeket segített pénzért információkkal, illetve 2010-ben azt ígérte a józsefvárosi Négy tigris piac üzemeltetőinek, hogy pénzért közbenjárnak az illetékes önkormányzatnál a működési engedély megszerzéséért.

Erre csak annyit mondhatok, hogy soha senkit nem segítettem pénzért információkkal. 

Mi igaz abból, hogy 2005-ben két férfi, akit az ön segítségével fogtak el, együtt ült a Venyige utcai börtönben, majd ez a két ember szinte ugyanakkor terhelő vallomást tett önre? Az egyikük, Magyar Róbert vallomása nyilvánosságra került. Ő azt akarta bizonyítani, hogy koncepciós eljárás áldozata lett.

Ennek ellenére tényleges életfogytiglani fegyházra ítélték, engem pedig nem gyanúsítottak meg abban az ügyben. Ezek a tények önmagukért beszélnek. Én is hallottam arról, amit mond, de nem szeretném azokat minősíteni, akik vallomást tettek rám.

Számított arra, hogy őrizetbe veszik?

Nem. Március 18-a volt. Akkor már a XVII. kerületi rendőrkapitányságon dolgoztam. Kopogtattak az ajtómon, majd megjelent öt ügyészségi nyomozó. A készenléti rendőrség kommandósai kísérték őket. Közölték, hogy házkutatást tartanak. Lefoglalták a számítógépemet, a névjegykártyáimat, a telefon­jaimat. Utána hazavittek, és a házunkat is átkutatták.

Mi futott végig az agyán?

Annyira meglepődtem, hogy nem is jutott el a tudatomig, mi történik velem. Az ügyész fennakadt ezen. Megkérdezte, miért vagyok ilyen nyugodt. Miután bevittek az ügyészségre, csak akkor közölték, hogy mivel gyanúsítanak. A feleségemmel csak egy hónappal később találkozhattam először.

Félt?

Nem. Azt gondoltam, ha olyan helyre visznek, ahol régi ismerősökkel találkozom, nem fogok unatkozni – mosolyog. – Figyeltek a börtönben arra, hogy biztonságban legyek.

Mivel teltek a zárkában a napjai?

Hónapokon keresztül 23 órát egyedül tölteni egy cellában, amikor csak a napi egy óra séta, meg a beszélők jelentenek kapcsolatot a külvilággal, az kemény. Rejtvényt fejtettem, edztem, olvastam. Például az Ember tragédiáját.

Lemondott a szolgálati viszonyáról?

Kértek erre, de nem mondtam le róla. Azt gondolom, hogy megillet az ártatlanság vélelme. Nem követtem el bűncselekményt. Nem tettem semmi olyat, amiért szégyenkeznem kellene. Most a fizetésem felét kapom, ami önmagában nagy érvágás.

Bilincsben vitték a tárgyalásra, ahol a letartóztatásáról döntött a bíróság. Látta az erről készült képeket?

Az egyik híradóban láttam, ahogy elvezettek. Arra, hogy az ember ilyen helyzetbe kerül, nem lehet felkészülni. Én belenéztem a kamerákba. Emelt fővel mentem, hiába voltam bilincsben. Azt gondoltam: ami velem történik, az a rendőrség szégyene, nem az enyém.

Fegyvertény, hogy nem házi őrizetbe, hanem szabadlábra helyezték?

Én nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Azok után, hogy 27 év rendőri szolgálat alatt egy fenyítést sem kaptam, hat hónapig bent tudtak tartani a börtönben. Ez megdöbbentett. Nem a szabadlábra helyezést érzem fegyverténynek, hanem a börtönben töltött hónapokat mélységesen igazságtalannak.

Kettőtől nyolc évig terjedő börtönt kaphat, ha a bíróság mégis elítéli. Belegondolt ebbe?

Mindig csak a következő lépéssel foglalkozom. Ennyire előre nem gondolkodom, mert akkor megőrülnék.

 

Bizalmas kapcsolat

– Amikor az ember információt szerez valakitől, személyes kontaktust kell kialakítania – nyilatkozta lapunknak Dezső Antal, O. Zsolt ügyvédje. – Zsolt szerepét nem úgy kell megítélni, mint egy vizsgálótisztét. Ő felderítő nyomozó volt, akinek ugyanúgy ellenségei a bűnözők, de a munkájának része volt, hogy bizalmas kapcsolatot alakítson ki velük. Ezek után komoly fenntartással kell kezelni azt, amikor egy bűnöző terhelő vallomást tesz egy rendőrre. Dezső Antal hozzátette: O. Zsoltot azért helyezték szabadlábra, mert a bíróság szerint a másfél éve tartó nyomozás alatt már minden lehetséges bizonyítékot össze kellett gyűjteniük az ügyészeknek. Az előzetes letartóztatás egyetlen feltétele sem áll már fenn.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679416
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei