Celeb

Barnán vonul vissza Balogh Edina

kbv

Létrehozva: 2014.10.20.

Gyökeres változás következik Som- Balogh Edina életében. A Barátok közt sztárja ismét eltűnt a képernyőről, sőt otthonán kívül külsejét is megváltoztatta. A sorozat Kingája tíz év után vált meg szőke tincseitől.

Új haj, új élet – tartja a mondás, ha egy nő több éves hajszínét hirtelen lecseréli. Bár Som-Balogh Edina nem egyik napról a másikra váltott szőkéről barnára, mégis jelentős változás van készülőben az életében. Az általa megformált Kinga egy időre ismét elhagyta a Mátyás király teret, Edina és férje, Som Krisztián pedig új házba költözik.

– Szentendrén vettünk egy csodálatos házat. Igazi álomház, nagyon rég vártunk rá, mindig is kertes házat szerettünk volna. Hatalmas, ősfás kertje van, nagy füves területei. Bent pedig jut hely a műtermemnek, Krisztiánnak is lesz külön dolgozószobája, és több gyerekszoba is van benne, hiszen a jövőre is gondolunk – árulta el Edina, aki hozzátette: férjével imádják, ha nagy vendégsereg sürög-forog a házban, az új otthonban pedig őket is kényelmesebben tudják majd elhelyezni.

Edina pedig, hogy a mindennapos forgatások egy időre kimaradnak az életéből, több időt szentelhet szenvedélyének, a festészetnek. Saját műveiből kiállítást is szeretne. Az új hajszín pontosan ezeket a nagy változásokat mutatja.

– Tíz évig voltam a Barátok közt szőke Kingája, s bár nagyon szerettem Kinga karakterét megformálni, a férjemet is a sorozatnak köszönhetem, a hajszínt már untam. Ráadásul a szőkítés és a forgatások miatti állandó formázás teljesen tönkretette a hajamat. Az eredeti hajszínem világosbarna, erre vágytam megint. Szerencsére csak pozitív visszajelzéseket kaptam, és bár Krisztián szőkén ismert meg és szeretett belém, ő is imádja az új árnyalatot – büszkélkedett a színésznő.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132040_auto_resized.jpg
origo.hu

Filmre vettek egy imádkozó sáskát, de ami utána jött, arra senki sem volt felkészülve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713242709
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van egy jó és egy rossz hírünk az autósoknak: melyikkel kezdjük?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127942_auto_resized.jpg
life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713242709
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Mv5xfZk2vL2ZYnf23NMJNAQ_AZTj6sKidW_d_ONj-V8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0ZWU1NzEzYTVlYzRiMzM5ZDVmOTNhYmI0NTliY2Uw.jpg
Konfliktus

Házasság első látásra: újabb balhé tört ki Petra és Andris között