Test és lélek

Vastag Tamás: A nők nélkül nem lehetünk erősek

Bors

Létrehozva: 2014.10.19.

Mély tisztelettel beszél a nőkről Vastag Tamás, aki 23 éves kora ellenére bölcsebben szólt, mint néhány érett férfitársa. A nők nyújtotta támaszról, a feminizmus illúziójáról és a sírig tartó szerelemről beszélt az énekes – férfiszemmel.

Hogy mit jelent számomra a nő? A Joaquin Phoenix főszereplésével készült, A nő című film mindent leír a női nemről. Ez a mozi elmondja, milyenek is vagyunk mi, férfiak és milyenek a hölgyek. Kifejezi, hogy nemcsak egy testbe lehet beleszeretni, lehet az egy hang, egy mozdulat vagy egy illat.

Számomra a nő a férfi másik fele. Nem véletlen, hogy a történelem során is minden férfi mögött egy erős nő állt. És a nők erősek, talán még nálunk is erősebbek, lelkileg legalábbis biztosan. Ma már egy szelídebb világ van, de a háborúk idején ők sokkal keményebbek és erősebbek voltak, mint mi, férfiak. Nemcsak lelkileg, de mentálisan is. Mi képviseljük a fizikai erőt, de a nők támogatása és segítsége nélkül képtelenek lennénk ezt minden helyzetben kamatoztatni.

Az emancipáció mint folyamat szerintem csak egy illúzió. A feminizmus térhódításával a nők pont az ellenkezőjét érték el annak, amiért valójában a mozgalom elindult. Régen a házasság egy olyan kötelék volt, melyben mindkét fél tisztában volt azzal, hogy kapcsolatuk egy életre szól. A férfi támaszként tekintett a nőre, aki mellette van jóban-rosszban, a nők pedig biztos háttérben nevelhették fel a gyerekeket és gondoskodhattak a családról. Ma már egy másodperc alatt ki lehet mondani egy válást, a férfi felelősség nélkül bármikor leléphet – magára hagyva a nőt. A nők efféle kiszolgáltatottsága is az emancipáció kolonca. A feminizmus az egyik kezével ad, a másikkal elvesz.

Szokás mondani, hogy két év együtt járás és hét év házasság az a két kritikus pont, amit ha egy kapcsolat túlél, akkor tényleg működik a szerelem. Fiatalon sok emberben a testiségre helyeződik a hangsúly, de ez is csak egy illúzió, a látszat, amely néhány év alatt a fiatalsággal együtt tovatűnik. Ezért úgy vélem, egy párkapcsolatot nem lehet a testiségre építeni. A kritikus pontokat, állomásokat mindenki megéli, és nyilván kellő érettség kell ahhoz, hogy értékelni tudjuk. Mire eljutunk ezekig a pontokig, már olyan belső tulajdonságokat, értékeket keresünk, melyek a társas együttéléshez harmonikus alapot biztosítanak, és egy kiegyensúlyozott párkapcsolat zálogai. Ahhoz, hogy a nő és a férfi megtalálja a közös nevezőt, a kompromisszumot, és el tudja viselni, hogy a másiknak van igaza, még akkor is, ha legbelül tudja, hogy nincs – ez a szerelem.

Számomra az édesanyám a legfontosabb nő, és a tökéletes párkapcsolat példaképe, az a szüleim házassága. Apukám is mindig vett virágot a nőknek, én is így teszem – megérdemlik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp