Celeb

Smink nélkül változik férfivá Törőcsik Mari

F. Zs.

Létrehozva: 2014.10.17.

Törőcsik következő szerepében férfit alakít, és semmiféle külső eszközt nem vesz igénybe az átlényegüléshez. Megüzente az orosz rendezőnek, hogy csak így vállal szerepet Gorkij darabjában.

Fiatal kollégái tátott szájjal nézik, hogy micsoda energiával libben színpadra az Éjjeli menedékhely című darab próbáin Törőcsik Mari. A jövő hónapban lesz 79 éves, de nem vesz tudomást róla, teljes erőbedobással próbál a Nemzetiben a november 8-i bemutatóra.

A színésznőről köztudott, hogy imád orosz rendezőkkel dolgozni, a hírek szerint ezt a feladatot is azért vállalta el, mert Viktor Rizsakov dirigálja. Ma már nagyon komolyan átgondolja, hogy milyen szerepet vállal, mivel – a látszat ellenére – közel sem bír akkora terhelést, mint tíz évvel ezelőtt, arról nem is beszélve, hogy megteheti, válogat a felkérések között.

Az Éjjeli menedékhely című darabra azért is mondott igent, mert Gorkij drámája kedves a számára, de még így is volt egy furcsa feltétele: csak úgy hajlandó Lukát, a vándort eljátszani, ha nem kell sem sminket, sem jelmezt viselnie. Elég a tehetsége az átalakuláshoz.

– Most hívtam a taxit, éppen próbára sietek kérem, úgyhogy rövid leszek – csilingel csütörtök délelőtt Törőcsik Mari hangja a telefonban. A színésznőtől azt kérdeztük, miért nem hajlandó külsőleg is átváltozni a szerepéhez?

– Nincs ebben semmi furcsa! Üzentem a rendezőnek, Rizsakovnak Moszkvába, hogy lehet attól még valaki zseni, hogy nem ölt magára mindenféle jelmezt. Én úgy gondolom, hogy ha valahol, hát pont ebben a darabban megengedhetem magamnak, hogy a saját arcommal játsszak – magyarázza, majd hozzáteszi: – A rendező egyébként visszaüzent, hogy úgy kellek neki, ahogy vagyok, így hát semmi akadálya nem lesz a kérésemnek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek