Celeb

Vitray Tamás 82 évesen újra megnősült

F. Zs.

Létrehozva: 2014.10.16.

Ismét elvette a feleségét a 82 éves tévés ikon, pedig 26 esztendeje élnek együtt Kállai Borival. A hírek szerint a házaspár örök szerelmüket szerették volna megünnepelni az újabb esküvel.

Bár hallottunk már olyat, hogy valaki nyolcvanon túl mondja ki a boldogító igent, mégis mindenkit meglepett a hír, hogy Vitray Tamás újranősült. A legendás tévés – akinek már három házassága volt – persze nem lépett ki a huszonhat éve tartó kapcsolatából, újra a harmadik feleségét, Kállai Borit vette el.

A Bors információi szerint a 82 éves riporter rendkívül boldog, de sajnos az örömét nem kívánta megosztani olvasóinkkal, hiába kerestük telefonon.

Vitray a Bors munkatársának azt mondta, hogy nem kíván a témában megszólalni. Az egyébként is zárkózott televízióstól nem ritka, hogy kikosarazza a sajtómunkásokat, ritkán beszél a magánéletéről. Legutóbb négy évvel ezelőtt, azt RTL Klub Reggeli című műsorában így mesélt arról, hogy csiszolódtak össze Kállai Bori színésznővel és annak lányával, Fonyó Barbara színésznővel:

„Együtt éltünk hárman, de törvényesen még nem tartoztunk össze. Ők eldöntötték, mikor lesz az eljegyzés és az esküvő. A két dátumot kis levelekre írták, és elrejtették a ruháim közé, majd egyenként hullottak ki a cetlik az összes fehérneműmből, nehogy elfelejtsem” – nyilatkozta Vitray Tamás még 2010-ben.

Hogy most is cetlikre volt-e írva, hogy mikor lesz az új lagzi dátuma, azt nem tudni, mindenesetre sok boldogságot kívánunk a tévés legendának és régi-új párjának. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...