Celeb

Novák Angélának hiányzott a tükör a dzsungelben - interjú

K. B. V.

Létrehozva: 2014.10.16.

Nem teljesen biztos benne, de egyáltalán nem tartja elképzelhetetlennek, hogy nemátalakító műtéte is közrejátszott abban, hogy ő esett ki elsőként a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorából. Novák Angéla 12 éve még férfi testben élt, szereplésével reméli, a hozzá hasonlókat könnyebben fogadják majd el az emberek. A legjobban egy tükör és egy kis alapozó hiányzott neki, nem csoda, hogy a szállodában első dolga volt sminkelni és hajat mosni. Angéla még Afrikában van, itt értük utol. 

Mit gondol, miért ön esett ki legelsőként?

Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy én voltam a legkevésbé ismert a csapatban. Szerintem csak ez lehetett az oka. Remélem, hogy ez most megváltozott és a műsornak köszönhetően most már sokkal többen ismernek és talán meg is kedveltek.

Közrejátszhatott-e ebben a nemátalakító műtét?

Igen, elképzelhető, hogy ez is befolyásolhatta a nézők döntését, de nem szeretném kizárólag ennek tulajdonítani a dolgot. Azért ez nem egy hétköznapi dolog, teljesen érthető, ha ez megosztja az embereket. Nagyon hálás vagyok a csatornának, hogy bevállalta ezt a velem járó "kockázatot". Örülök, hogy a szereplésemnek köszönhetően szélesebb körhöz is eljutott, hogy létezik olyan, hogy valaki nemátalakító műtéten esik át. Remélem, hogy ezáltal elfogadóbbak is lesznek az emberek most, hogy megismerhettek egy kicsit.

Volt ebből kellemetlensége a táborban?

Nem volt kellemetlenségem, elképesztően jófej társaság volt a miénk ebből a szempontból is. Egyszer spontánul szóba került egy Zsófival és Sylvivel való beszélgetéskor, aztán kiveséztük a többiekkel, hogyan és mi volt. Nagyon kedvesek voltak, semmi negatív dolog nem ért ezzel és mással kapcsolatban sem.

Semmilyen megjegyzést nem kaptam. A témát inkább én hoztam fel egy spontán beszélgetés alkalmával, ők pedig kedvesen érdeklődtek. Ez engem egyáltalán nem zavar vagy zavart, sőt, nagyon jól esett az érdeklődésük.

Lehet, hogy a nézők nem láthatták, de talán én voltam az egyetlen, aki rendszeresen kamerák előtt öltözött a Táborban. Egyáltalán nem vagyok szégyenlős típus, engem nem zavartak a kamerák. 

A spártai életmódnak köszönhetően mennyit fogyott?

Nem tudom pontosan, de a ruháimon érzem, hogy valamennyi lement. Főleg a kritikusabb részeknél érzem ezt, hogy fogytam valamennyit. 

Köztudottan a kedvenc használati tárgya a tükör, a dzsungelbe ezt azonban nem vihette magával. Mennyire hiányzott?

Nagyon! Szerintem semmi nincs ami annyira hiányzott, mint a tükör. Hogy nem tudom a hajamat megigazítani, hogy nem tudom megnézni hogy is festek. Ez engem nagyon zavart. Ezen kívül a korrektorom hiányát éreztem még. Tegnap megláttam, hogy milyen karikás a szemem. Nem volt jó látni és belegondolni, hogy napokig így láthattak a nézők. De nincs ezzel baj, számítottam erre.

Érezte-e bármikor, hogy önként feladná a műsort?

Nem, soha. Nagyon jól éreztem magam. Érdekes, mert a napokban volt egy holtpontom és azt éreztem, hogy lehet, itt a vége, elfáradtam kicsit. Úgy látszik jók voltak a megérzéseim.

Mit próbált volna még ki szívesen?

Maradt bennem egy kis hiányérzet, hiszen nem voltam bátorságpróbán így valójában nem tudtam meg, hogy milyen úgy igazán feszegetni a határaimat. Jó lett volna megtudni, hogy felül tudok-e kerekedni a fóbiáimon, az undoron, a félelmeken. Ez sajnos nem derült ki, de már talán soha nem is fog. Én igazi városi lány vagyok. Nem szeretném pótolni ezt az adrenalinsokkot!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090252_auto_resized.png
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698011
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel