Celeb

Novák Angélától félnek a férfiak

K. B. V.

Létrehozva: 2014.10.14.

Szerelmi bánatáról mesélt a dzsungelben Novák Angéla. A nemátalakító műtéten átesett celeb barátnője a Borsonline-nak elárulta, hogy Angi sokáig saját gyerekről álmodott. Ám biológiailag képtelen a szülésre, és mássága a párkeresést sem könnyíti meg.

Mint a legtöbb nő a negyvenes évei elején, Novák Angéla is gyerekre vágyik. Azonban, mint oly sok minden másban, a természet ebben is akadályt gördített a nő elé: ­Angéla, mint ismert, férfitestbe született, így képtelen kihordani egy gyermeket. Pedig a Celeb vagyok, ments ki innen! sztárja nagyon sokáig bízott benne, hogy talán szülhet is. Angéla legtitkosabb vágya annak kapcsán derült ki, hogy az előadóművész a dél-afrikai táborban hosszú beszélgetésbe kezdett celebtársaival a szerelemről. Angi elmesélte, hogyan ért véget legutóbbi kapcsolata.

– Azért szakítottam, mert ugyan nagyon jó volt a kapcsolatunk, de nyolc év korkülönbség volt köztünk, ő volt a fiatalabb. Nem ugyanott tartunk az életünkben. Ang­liában éltünk, haza akartam jönni. Egy év távkapcsolatot is nyomtunk. Közös megegyezéssel váltak el az útjaink, az egyik legfontosabb ember az éle­tem­ben – mesélt a fiúról Angi. A Borsonline megkereste Angéla egyik legjobb barátnőjét, aki részletesebben is mesélt a szakítás valódi okairól.

– Ezen az egy fiún kívül Angélának nem­igen voltak fiatalabb fiúi, és éppen azért szakítottak, mert Angi gyereket akar. Pedig nagyon szerette a fiút, utána ment ki Londonba is – magyarázta Csepán Dalma, aki azt is elárulta, a két-három évvel ezelőtt történt szakítás óta Angéla nem is igazán talált komolyabb társat.

– Nagyon megviselte a szakítás, de ma már ismerkedik, s minden új kapcsolatánál az első dolga, hogy elmondja, hogyan élt 12 évvel korábban. Van, aki éppen emiatt utasítja vissza, ezt Angéla sokszor nehezen viseli. De volt olyan fiú is, aki Angit elfogadta volna, viszont félt attól, hogy mit szólnak majd kapcsolatukhoz a szülők, barátok – folytatta a barátnő, aki szerint Angélának éppen olyan férfiak jönnek be, mint a tábor másik lakója, a kajakozó Dudás Miki. Vele is csak egy baj van: túl fiatal Angélához. Angéla a sok visszautasítás ellenére a mai napig keresi az igazit, hiszen nem tett le a családról.

– Nagyon szeretne babát, de azt hiszem, egyedül nem vállalná. Sokáig reménykedett, hogy az orvostudomány segítségével és fejlő­désével talán szülhet is, de mára belátta, ez irreális vágy­álom. Örökbe szeretne fogadni egy picit, egy megbízható társ oldalán – árulta el a Borsonline-nak Dalma. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711620018
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090209_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Rekordszámú a megtekintés Varga Judit megrendítő interjúján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711620018
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088249_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711620018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”