Aktuális

Újabb börtönbüntetésre ítélték Stadler Józsefet

Bors

Létrehozva: 2014.10.08.

Az ítélet jogerős: két év és tíz hónap. A volt akasztói vállakozó még előző büntetését sem töltötte le.

Jogerősen két év tíz hónap börtönre ítélte Stadler Józsefet szerdán a Kecskeméti Törvényszék csődbűncselekmény miatt - írja a baon.hu. A rossz egészségi állapotban levő, egykori akasztói vállakozó még előző büntetését sem töltötte le.

– Ha azt akarják, hogy ott benn haljak meg, akkor el kell engem ítélni. De szeretném, ha felmentenének - idézi a portál Stadler József utolsó szavait a tárgyalásról.

A 60 éves Stadlert Nagyfáról szállították a kecskeméti tárgyalásra, ahol 2011-ben kiszabott négy és fél éves büntetését tölti. A portál szerint rá sem lehetett ismerni, alig tartotta magát. Dr. Szörényi Mariann büntetőtanácsa - a korábbi elsőfok döntést mindenben helybenhagyva - végül jogerősen két év tíz hónapra ítélte.

Stadler cége, a Stad-Ker Bt. ellen 2008-ban felszámolási eljárás indult. A cégnek nem Stadler volt az ügyvezetője, azonban valójában ő irányította azt. A Stad-Ker Bt. Dusnokon egy vendéglátóhelyet üzemeltetett, ami a felszámolási eljárás alatt is működött – a felszámoló tudta és engedélye nélkül. Ebből a gazdasági társaságnak bevétele származott és árukészletre is szert tett, amelyet a vádlott nem bocsátott a felszámoló rendelkezésére. A felszámolási eljárásban 92,9 millió forint hitelezői igényt jelentettek be - emlékeztet a portál.

A másik vádpont szerint a vállalkozó egy takarékszövetkezettől jelzáloghitelt vett fel, a jelzáloggal lekötött árukészletet azonban elvonta. Ezzel fizetésképtelenséget idézett elő, így a felszámolási eljárásban bejelentett 265 millió forint hitelezői igény nagyobb részének a kielégítése meghiúsult. Tavaly szeptemberben a Kecskeméti Járásbíróság két rendbeli csődbűncselekmény miatt – mint visszaesőt – 2 év 10 hónap börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte Stadlert. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és a védő pedig felmentésért fellebbezést jelentett be.

Stadler József először négy és fél évet kapott fiktív számlák és jogtalan áfa-visszaigénylések miatt, de 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult. 2011-ben csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt négy év tíz hónapra ítélték, ezt a büntetést tölti most.

Mint azt mi is megírtuk, súlyos betegsége miatt márciusban felfüggesztették a büntetését, de aztán visszavitték a börtönbe. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei