Celeb

Szexuális kihágás megnézni a meztelen Lawrence-t

MTI

Létrehozva: 2014.10.08.

Nemi bűncselekménynek nevezte Jennifer Lawrence Oscar-díjas amerikai színésznő azt, hogy augusztus végén egy vagy több hacker róla készült privát meztelen fotókat tett közzé az interneten.

– Ez nem botrány, hanem nemi bűncselekmény – hangoztatta a 24 éves filmsztár a Vanity Fair Magazin internetes kiadásában kedden megjelent nyilatkozatában. Lawrence a szexuális kizsákmányoláshoz és erőszakhoz hasonlította azt, hogy valaki hasznot akart húzni ilyen felvételekből. Az emberiességtől elszakadtnak, felelőtlennek és üresnek nevezte az elkövetőt.

Nem kímélte azokat sem, akik a számítógép monitorán a szemüket legeltették a felvételein: – Bárki, aki megnézte azokat a képeket, szexuális kihágást követett el. Önöknek lapítaniuk kellene a szégyentől –mondta. Kitért arra is, hogy nem akar dühbe gurulni, amikor az ismerősei elismerik, hogy látták a fotóit. Ilyenkor arra gondol, nem engedte meg nekik, hogy a meztelen testét nézegessék.

Pőre fotóinak közzétételét követően a színésznő most szólalt meg először a nyilvánosság előtt. Nyilatkozatát teljes terjedelemben novemberi számában közli majd a Vanity Fair magazin. Jennifer Lawrence mellett állítólag a nemzetközi művészvilág és szórakoztatóipar mintegy 100 ismert szereplőjének képeit is feltöltötték a világhálóra. Közöttük van, Ariana Grande, Mary Elizabeth Winstead, Kate Upton, Lea Michelle, Rihanna, Victoria Justice, Kirsten Dunst, Kristen Ritter, Yvonne Strahovski, Bar Rafaeli, Cara Delevingne, Kim Kardashian, Mary-Kate Olsen és mások. 

Az Apple szeptember 2-án cáfolta, hogy a rendszerei, köztük az iCloud feltörésével juthattak hackerek sztárokról készült meztelen felvételekhez. A cég ugyanakkor elismerte, hogy egyes celebek fiókjaihoz célzott támadások eredményeképpen hozzáfértek. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek