Aktuális

El fogják égetni az ebolás nő kutyáját

Bors

Létrehozva: 2014.10.08.

Még hétfőn jelentették be, hogy ebolavírussal fertőződött meg egy spanyol ápolónő egy madridi kórházban. A hírek szerint, ha Teresa Romero túl is éli a betegséget, imádott kutyájára a biztos halál vár.

Teresa Romero nővér tagja volt annak a kórházi csoportnak, amely azt a Sierra Leonéból ebolafertőzéssel hazatért 69 éves spanyol papot kezelte, aki a múlt hónapban belehalt a betegségbe.

A nőnél már kiderült, hogy ő az első, aki Afrikán kívül fertőződött meg, férjét pedig – akinél egyelőre nem jelentkeztek a tünetek – elzárva tartják. A házaspár kutyája, Excalibur azonban már most életveszélybe került, hiszen egy önkormányzati végzés szerint őt mindenképpen el kell altatni, majd a biztonság kedvéért el is kell égetni.

A határozat szerint az eddig rendelkezésre álló tudományos kutatások azt mutatják, hogy az állatok is elkaphatják az ebolát, a nem fajta tiszta kutyák pedig átadhatják az embereknek a vírust. A házaspár egy spanyol állatvédő csoporttal karöltve azonban mindent megtesz, hogy Excalibur elkerülje a biztos halált.

– Mi csak azt szeretnénk, hogy a hatóságok emberként kezeljék ezt a kutyát, és a meggyilkolása helyett helyezzék karanténba. Először vizsgálják meg, hogy Excalibur kikkel érintkezhetett, de az nem megoldás, ha elaltatják – áll a Change.org portálon a kérvény szövege.

A petíciót eddig több ezren írták alá, és remélik, hogy a madridi önkormányzat megváltoztatja a döntését.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól